Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A megszülető gondolat, a vágy valóban teremtő erejû. Képes minden porcikánkat a helyes irányba fordítani. Valahogy úgy, mint amikor biciklizünk, és messzire, előre tekintünk, de a lábunk teker, a karunk pedig automatikusan kanyarba állítja a járgányt. Talán azt sem vesszük észre, hogy kanyarodunk, mert a távoli célt figyeljük, hogy minél hamarabb elérjük. Így van ez az életünk lelki céljaival is. Ha tudjuk, mik azok, ha képesek vagyunk megfogalmazni, akkor előbb-utóbb bevesszük a legnehezebb kanyarokat is, és célegyenesbe érünk.

💍 Feleség 🌅 Nyugdíjba vonulás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A gondolatainkat a legegyszerûbb irányítani. Ha a hülyeségre van eszünk, akkor a jóra is, és ha a negatív mondatok el tudják hagyni a szánkat, akkor a pozitívak is. Csak akaraterő kell hozzá. Minden a fejünkben és a lelkünkben van; mindenki a saját életéért, a cselekedeteiért, a saját világáért felel, amit maga teremt. Mert mi teremtjük meg a körülményeinket.
  2. Mindenki maga választja meg fejlődésének útját. Szabad akaratunkkal és a rendelkezésünkre álló erővel bármit kezdhetünk. Szabadon alkothatunk, és alkotásaink által kifejezhetjük belső értékeinket. Lehetőségünk nyílik arra, hogy segítsük és támogassuk embertársainkat, rokonainkat, barátainkat. Ugyanazt az erőt használjuk akkor is, amikor rombolunk. Tönkretehetjük mások alkotását, letörölhetjük arcukról a mosolyt, testileg és lelkileg bántalmazhatjuk. (...) Bármire használjuk is a rendelkezésünkre álló erőt, egyvalami biztos: mindig van egy célunk, még akkor is, ha ez esetleg nem tudatosodik bennünk. Balogh Béla
  3. A gondolatoknak teremtő erejük van.
  4. A pozitív gondolkodás nem csupán divatos fogalom. Gondolataink nyomán szavak és cselekedetek születnek. Az egész bolygó átalakításának, kiépítésének - vagy mértéktelen kizsákmányolásának, és az ezzel együtt jelentkező klímaváltozásnak - a hátterében a gondolataink ereje áll. Igyekeznünk kellene hát szépet és jót gondolni, mert az építő gondolatok, az egymást segítő, bátorító gondolatok ugyanúgy megvalósulnak, mint a negatív, félelemkeltő vagy a környezet kárára történő, mértéktelen meggazdagodást célzó gondolataink. Balogh Béla
  5. A nehézségek azért vannak, hogy megoldjuk azokat. Minél embert próbálóbb az utunkat eltorlaszoló akadály, annál nagyobb erő kell leküzdéséhez. De ha vesszük - és miért is ne vennénk - egyre jobban erősödik önmagunkba vetett hitünk. Reményik László
  6. Mindenkinek olyan a sorsa, amilyen a gondolata. Gondolkozásunk által a diszharmóniából harmóniát, a betegségből egészséget, a sötétségből világosságot, a gyûlöletből szeretet, a szegénységből gazdagságot teremthetünk. Gondolataink helyes irányítása által olyanná formálhatjuk sorsunkat, amilyenné akarjuk, ha mindig a magunk elé tûzött célra gondolunk. Ha egyéni gondolkodásmódunk fölött uralkodni tudunk és szellemünket az isteni erők beáramlásának nyitva tudjuk tartani, akkor megtanultuk a boldogulás titkát.
  7. Minden gondolatodnak teremtő ereje van! Nem mindegy, mit gondolsz, nem mindegy, mit teremtesz. Kigyógyulhatsz minden betegségből, kilábalhatsz a szükségből, élhetsz sikeresen és boldogan, megtalálhatod ideális társadat. Soha ne hidd el, ha valaki az ellenkezőjét állítja. Egyedül tőled függ. Balogh Béla
  8. Azzal, hogy megfogalmazom magamnak a céljaimat, talán valóságosabbá teszem, és így könnyebben el is érem őket. Képes vagyok irányítani a gondolataimat, majd elképzelem az eredményt, és eldöntőm, hogy akarom, majd meg is valósítom, amit elterveztem. Cecelia Ahern
  9. Cél nélkül nem létezhetnénk, mert a célunk hozott létre minket. Az motivál, az irányít. A célunk határoz meg minket.
  10. Életünk sohasem egyirányú utca... Sokszor kerülőutakon kell haladnunk. Gyakran úgy érezzük, hogy visszavetődtünk a kiindulópontra, mintha minden hiába történt volna. Úgy tûnik, mindent elölről kell kezdenünk. (...) Egy irányváltás olyan pontra vezethet, amelytől kezdve fordulatot tapasztalok meg. Innen új erővel mehetek tovább a középpont, a tulajdonképpeni cél felé. Megfordulni, a kitaposott ösvényeken megtett életnek fordulatot adni - új perspektívát ad. Ez megváltoztatja az embert. Anselm Grün
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat