Ugrás a tartalomra
A menekültek veszélyes utazásra vállalkoznak, hogy Európában biztonságra találjanak, de sokszor csalódás és halál lesz az osztályrészük. De nem helyeznénk az életünket irgalmat nem ismerő embercsempészek kezébe, és legfőképp nem kockáztatnánk az életünket, ha lenne más lehetőségünk. Megismertük a háború borzalmait, elveszítettük az otthonunkat. Az egyetlen vágyunk az, hogy békében éljünk.
Kapcsolódó idézetek
-
A menekülteknek eszük ágában sem lenne az életüket kockáztatni, ha boldogulnának ott, ahol élnek. A mélyszegénységből kitörni igyekvő migránsok nem szállnának fel a hajókra, ha otthon vagy a szomszédos országokban el tudnák tartani magukat és a gyerekeiket. Senki nem pocsékolná embercsempészekre az élete során megspórolt pénzét, ha legálisan jelentkezhetne letelepedési programokra egy biztonságos országban. Amíg ezeket a problémákat nem oldjuk meg, az emberek továbbra is megpróbálnak majd átkelni a tengeren, és veszélybe sodorják az életüket, hogy méltó körülmények között élhessenek.
-
Mindig megdöbbenek azon, hogy az emberek mennyire magától értetődőnek tartják a békét. Én mindennap hálát adok érte. Nem mindenkinek jut béke. Férfiak, nők és gyerekek milliói élnek háborúban, számukra a valóság az erőszakról, elpusztított otthonokról és ártatlanul kioltott életekről szól. Ha pedig biztonságban akarnak élni, egyetlen választásuk marad: elhagyni az otthonukat, és a menekültlétet "választani". Nem mintha ez valódi választás lenne.
Malála Júszafzai
-
A menekültek is átlagos, hétköznapi emberek. Az egyetlen különbség köztük és közted, hogy ők egy konfliktus közepén találták magukat, és hátra kellett hagyniuk az otthonukat, szeretteiket, az addigi életüket. Hogy miért tettek mindent kockára? Azért, mert ez a választás nagyon sokszor életről és halálról szól. Õk pedig, akárcsak az én családom, az életet választották.
Malála Júszafzai
-
Sokak szerint a menekülteknek csupán két dolgot szabad érezniük: hálát a befogadó ország iránt és megnyugvást, hogy biztonságban vannak. Akik ezt gondolják, azoknak fogalmuk sincs, hogy milyen érzelmek kavarognak valakiben, amikor mindent hátra kell hagynia. Nemcsak az erőszakot hagyják maguk mögött, amit többségünk csak a tévéből ismer, de mindazt, amiért szerették a hazájukat. Ez mintha nem jelenne meg a menekültekről és a belső menekültekről szóló közbeszédben. Főként azon van a hangsúly, hogy jelenleg hol vannak, és nem azon, hogy mi mindent vesztettek el időközben.
Malála Júszafzai
-
A leggyakoribb menekülttörténetek, amiket hallunk, olyan emberekről szólnak, akik még most is veszélyben forognak, és az életben maradásért küzdenek. Éppen ezért azt hisszük, hogy amikor új otthonra találnak, véget ér a történetük. Pedig épp csak elkezdődik egy másik.
Malála Júszafzai
-
Az ember nagyon nehezen nyugszik csak bele a reménytelenségbe, abba, hogy egyedül van, halálosan és reménytelenül egyedül. Nagyon kevesen bírják csak el a tudatot, hogy életük magányára nincs megoldás. Reménykednek, kapkodnak, menekülnek emberi kapcsolatokba, s e menekülési kísérletekbe nem visznek igazi szenvedélyt, sem odaadást, menekülnek elfoglaltságokba, mesterséges feladatokba, sokat dolgoznak vagy tervszerûen utaznak, vagy nagy házat vesznek, vagy vásárolnak nőket, kikhez semmi közük, vagy gyûjteni kezdenek, legyezőket, drágaköveket, vagy ritka rovarokat... De mindez nem segít. (...) Ezért, mindenekelőtt, kínjukban és zavarukban, rendet tartanak. Minden éber pillanatukban rendbe rakják maguk körül az életet. Állandóan "intéznek" valamit, ügyiratot vagy társas együttlétet, vagy pásztorórát... Csak egyetlen pillanatra nem maradni egyedül magukkal! Egyetlen pillanatra nem látni ezt a magányt!
Márai Sándor
-
Nem úgy történik minden, ahogy mi szeretnénk. Hiába akarunk eljutni valahová, hiába akarunk túlélni, ha a mindenség másként akarja. Elfuthatunk, de nem menekülhetünk.
-
Egyedül lépünk be a világba és egyedül távozunk, és közben csupán annyi történik, hogy igyekszünk magunknak társat találni. Kell a segítség, kell a támasz, másképp magunkra maradunk. Idegenek, egymástól elvágva, és elfelejtjük, mennyire össze vagyunk kötve. Ezért hát a szerelmet választjuk, az életet, és így egy kis ideig, egy kicsit kevésbé vagyunk egyedül.
-
A félelem elől el is futhatunk, vagy tehetünk úgy, mintha nem is tétezne, de mindig lesz egy pillanat, amikor újra a hatalmába kerít. Azt hiszem, ezért mennek egyesek a cápák közé úszni, vagy ezért ugrik ki valaki a repülőgépből, ezért lesznek szerelmesek, mert az egyetlen módja, hogy leigázzuk a félelmet, ha veszélyesen élünk, ha szembenézünk vele.
-
A migráció természetes a mai világban, hiszen a gazdagok és a szegények között óriási szakadék tátong. Az teszi a letelepült lakosság számára különösen ijesztővé e jelenséget, hogy visszafordíthatatlannak tûnik. Noha a legtöbb menekült előbb vagy utóbb szeretne visszatérni a hazájába.
Nick Thorpe