Ugrás a tartalomra
A mesterséges intelligenciát használó társadalom egyre inkább függ a találmányától, miközben a gépeket továbbra is egy szûk elit irányítja, és a gépek döntéseit a társadalom csupán azért fogadja el, mert azok elvileg magasabb életszínvonalat tesznek lehetővé. Az emberiség olyan állapot felé sodródik, amelyben könnyen azon kaphatja magát, hogy már nem is képes kikapcsolni ezeket a gépeket, ez ugyanis gyakorlatilag az öngyilkossággal érne fel. A fizikai szükségletek kielégíthetők, a gyerekek "pszichológiailag higiénikus" körülmények között nevelkedhetnek, és mindenkinek megvan a maga dolga, ámde azon az áron, hogy maguk az emberek nem lesznek egyebek, mint a gépek háziállatai.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha hagyjuk, hogy a mesterséges intelligencia etikai normák és a társadalom bevonása nélkül fejlődjön, akkor félő, hogy a társadalmat egy igazságtalanabb világ felé tereljük. Ha úgy kezeljük az Ml-rendszereket, hogy azok kiváltanak minket, és nem úgy, hogy magasabb szintre emelik a munkánkat és az életünket, akkor egzisztenciális válságba kerülhetünk.
-
Az önmûködő fegyverek és gyilkos robotok technológiája veszélyesebb lehet akár a nukleáris fegyverkezésnél is, mert a nukleáris fegyverkezés esetében az irányítás kizárólagosan emberi döntések és együttmûködés kérdése volt. A mesterséges intelligenciával olyan technológiát fejlesztünk, amelynek az irányítása nincs teljesen az emberiség kezében: ez a technológia képes lesz helyettesíteni az emberi elmét, és átvenni az irányítást az emberiségtől az élet számos területén.
Yuval Noah Harari
-
A mesterséges intelligencia jövője szorosan összefügg az emberiség jövőjével. És miközben ma még homályos, hogy a jövő utópia-e vagy katasztrófa, rajtunk - az akarattal rendelkező félen - áll, hogy az Ml-t a fényesebb kimenetel felé vezessük. Nyílt, intelligens diskurzus mellett az Ml nem fog lecserélni minket. Ehelyett a mi javunkra formálja át az emberiséget.
-
Olyan hatékony új technológiákat fejleszt az emberiség, amelyek elpusztíthatják az emberiséget, de akár tökéletesíthetik is azt. Az a kérdés, mihez kezdünk az olyan technológiákkal, mint a mesterséges intelligencia és a biotechnológia.
Yuval Noah Harari
-
Bármilyen különlegessé válik az emberi civilizáció, bármivé fejlődik a társadalom, bármilyen bonyolult az ember-gép kapcsolat, mindig jönnek magányos hatalmak, amikor az emberiség sorsa, jövője egyetlen személy egyszerû cselekedetétől függhet.
Frank Herbert
-
A mesterséges intelligencia és a biotechnológia hatalmat ad az emberiségnek arra, hogy átformálja és áttervezze az életet. Valakinek rövidesen el kell majd döntenie, hogyan használjuk ezt a hatalmat - mégpedig egy, implicit vagy explicit módon az élet értelméről szóló történet alapján. A filozófusok türelmes emberek, a mérnökök azonban már kevésbé, a befektetők pedig még annyira sem. Ha nem tudjuk, mihez kezdjünk az élet áttervezésének képességével, a piaci erők nem fognak ezer évet várni arra, hogy valaki előálljon valamilyen válasszal.
Yuval Noah Harari
-
Életünk minden apró részletét igyekszik a társadalom szabályozni, pontosan mikor és hogyan taníttassuk a gyerekeinket, mikor és hogyan válasszuk vezetőinket, mikor hagyhatjuk folyamatos munkánkat abba és pihenhetünk valamennyit. Behálóznak már a szabályok, szabályok szabályozzák a szabálykészítést is, és ez az önmagára visszacsatolt mûvi rendszer kezd élhetetlen lenni, megszaladt, mint az evolúcióban annyi más tulajdonság.
Csányi Vilmos
-
A mesterséges intelligencia bármiféle fejlődésénél sokkal félelmetesebb az, hogy időről időre olyan természetes intelligenciákat ültetünk a saját fejünkre, amelyek lopnak, csalnak, átvernek. Méghozzá ezt demokratikus választások útján tesszük, saját jószántunkból. Talán ezért érdemes mégiscsak foglalkoznunk azzal, hogy mi történhet, ha a mesterséges intelligenciákról kiderül, hogy valójában ártanak nekünk, rossz szándékúak, ellenünk dolgoznak. (...) Valójában klasszikus politikai filozófiai fogalmakról, a fékekről és ellensúlyokról beszélek; csak így talán jobban érthető, miért kell a hatalmat, a legjobb indulatú, legintelligensebb hatalmat is keményen korlátozni, még akkor is, ha nem mesterséges, hanem természetes intelligenciák gyakorolják.
Mérő László
-
Csak az elmúlt néhány évtizedben kezdtük megérteni, hogy mindannyian egy olyan emberi társadalomba születtünk, amely természeténél fogva mindig is fenntarthatatlan volt. Most azonban, hogy már tisztában vagyunk ezzel a ténnyel, választanunk kell. Folytathatjuk eddigi gondtalan életünket, nevelgethetjük gyermekeinket és élhetünk az általunk felépített modern társadalom kínálta célok eléréséért, fittyet hányva annak, hogy a katasztrófa már a küszöbünkön áll. De változtathatunk is a helyzeten. Ez a választás korántsem egyszerû. Végül is emberi dolog ragaszkodni ahhoz, amit ismerünk, és félni attól vagy figyelmen kívül hagyni azt, amit nem.
David Attenborough
-
A modern élet elhasználja az embert; minél mûveltebb az emberiség, annál filigránabb; minél élesebb az esze, annál vaksibb a szeme; minél több gépet dolgoztat, annál több a kéztelen ember; minél több vonat szaladgál, annál több lábatlan ember biceg; minél többet élvez, annál kevesebbet él; minél nagyobb a mûvészete, annál többen szorulnak ki a természet áldásaiból ; vakok, bénák, siketnémák, kéztelen, lábtalan embertőkék éktelenítik el a kultúra emporiumának látóhatárát.
Prohászka Ottokár