Ugrás a tartalomra
A mindenáron való igazság keresése oly szenvedély, amely semmit sem kímél, s amely előtt semmi meg nem állhat.
Kapcsolódó idézetek
-
Az igazság kereséséhez törekvésre van szükségünk, és semmi másra. Ha ez az igazság utáni belső sírásunk megvan, akkor semmi másra nincs szükségünk.
Sri Chinmoy
-
Az igazság szeretete abban nyilvánul meg, hogy valaki mindenütt feltalálni és megbecsülni tudja a jót.
Johann Wolfgang von Goethe
-
Az igazságnak elég egyszer szellemben megjelennie, hogy aztán soha semmi se tudja megakadályozni, hogy mindent meghódítson és lángba borítson.
Pierre Teilhard de Chardin
-
Az igazság, az emberség, a becsület és az erkölcs keresése sohasem könnyed szórakozás, léha elmejáték, felüdülés, kikapcsolódás; kemény küzdelem ez másokkal és önmagunkkal.
Beke György
-
Semmi sem állhat ellen az emberi akaratnak, amely a kinyilvánított célja érdekében kész kockára tenni akár még a létezését is.
Benjamin Disraeli
-
Ha az igazságot akarjuk, ahhoz nem elég adatok után kutatni. Önmagunk mélyére kell ásnunk. Nem szabad megállnunk, bárhová is visz az út, mert semmi sem maradhat rejtve örökké.
-
Az igazság ékesség nélküli.
Stendhal
-
Az Igazság keresése közben természetesen elhalványul a harag, az önzés, a gyûlölet, hisz máskülönben nem juthatnánk el az Igazságig.
Mahatma Gandhi
-
Az életben mindenki híve valaminek. Nincs szenvedélymentes objektivitás.
Saul Alinsky
-
Az igazság nem hever csak úgy a földön. Ha nem keressük, sohasem találjuk meg.
Bernhard Borge