Saul Alinsky

A humor elengedhetetlen a sikeres taktikus számára, mert az emberiség által ismert leghatásosabb fegyverek a szatíra és a gúny.

Rengeteg frázis van a forradalom szent voltáról - már ami a múlt forradalmait illeti. Lelkesedésünk a forradalom szent joga iránt egyre növekszik az idő távlatával. Minél régebbi egy forradalom, annál szentebb lesz. (...) A birtoklók részéről viszont szünet nélkül áramlanak azok az írások, amelyek igazolják a status quót. Vallási, gazdasági, szociális, politikai, jogi traktátumok tömegeiben támadják a forradalmi eszméket, a változtatásra irányuló cselekvést. Erkölcstelennek, csalónak, az Isten, a Haza és anyánk elleni bûnnek minősítik azokat.

A dogma - az emberi szabadság ellensége. A dogmát állandóan szemmel kell tartanunk. Az emberi gondolat annak a kételynek az apró parazsától izzik fel, hogy valóban igazunk van-e. Azok viszont, akik megingathatatlanul hiszik, hogy birtokában vannak az igazságnak, sötétek belülről, és kívülről a kegyetlenség, az igazságtalanság, a szenvedés sötétségébe borítják a világot.

A történelem - forradalmak sora, egyfajta staféta. Az eszme fáklyáját a forradalmárok viszik mindaddig, amíg seregük nem válik a hatalmi elit részévé. Akkor csendben a földre kerül, és ott marad, amíg egy másik forradalmi csoport fel nem emeli, hogy lefussa vele a következő szakaszt.

Súlyos hiba volt feltételezni, hogy az ember képes emelkedettebb erkölcsök szerint élni, mint amit a hétköznapok megkövetelnek tőle. Rossz szolgálatot tettek a jövőnek, akik az erkölcsi követelményeket elszakították az emberek hétköznapi igényeitől, és az önfeláldozást, az érdekmentes önzetlenséget hirdették. Az igazság az, hogy nem a jobbik énünk, hanem jól felfogott érdekünk követeli meg, hogy segítsük felebarátunkat.

Ha a nép rendelkezik a cselekvés lehetőségével, akkor hosszú távon - legalábbis az esetek többségében - helyes döntésekre jut.

A változás mozgást jelent, a mozgás pedig súrlódást. Csak a tökéletes vákuum nem létező világában képzelhető el a változás abrazív súrlódások és konfliktusok nélkül.

Az optimizmus magával hozza a reményt, a célt, és ebből következően az elszántságot a harcra egy jobb világért. Ilyen optimizmus nélkül értelmetlen az élet. Ha a harcot úgy képzeljük el, mint kapaszkodást egy hegyre, akkor ezt a hegyet csúcs nélkül kell elképzelnünk. Látunk persze csúcsot, de amikor elérjük és a köd felszáll, hegyfokon találjuk magunkat. Az emelkedő folytatódik. Most már látjuk az "igazi" csúcsot, és nekilendülünk - hogy aztán egy újabb hegyfokot találjunk, miközben a csúcs még mindig felettünk tornyosul. És ez így megy, megállás nélkül.

A történelem legjelentősebb változásai - forradalmak eredményei. Vannak, akik azt mondják, forradalmak nincsenek, csak evolúció, és a változás ennek eredménye. Az evolúció azonban csupán egy másik elnevezés, melyet az utókor ad a forradalom bizonyos szakaszának.

Legtöbbünk nem olyannak látja a világot, amilyen, hanem amilyennek látni szeretné. A kívánatos világot mindennap láthatjuk a tévé mûsoraiban, ahol a jó mindig győz - amíg nem kezdődik az esti Híradó, amikor aztán rákényszerülünk, hogy visszatérjünk a létező világba.

A jó dolgokat sokszor rossz indítékok alapján csináljuk - azután kaparjuk elő igazolásukra a helyes érveket.

Az igazságosság, az erkölcsösség, a rend a birtoklók szájából csupán üres szavak, mert ezek valódi funkciója a status quo igazolása és védelme. A kisemmizettek ereje a nagy számukban van. Valaki egyszer úgy fogalmazott, hogy a birtoklókat rémálmok gyötrik, mert félnek vagyonuk és hatalmuk elvesztésétől, és az őket kínzó kérdés az, hogy "Mikor alhatunk?". A kisemmizettek örök kérdése viszont az, hogy "Mikor ehetünk?". A kisemmizettek sosem azt kiabálják, hogy "Nyújtsatok nekünk szeretetet!", hanem azt, hogy "Szálljatok le a hátunkról!".

A politika valós arénája romlott és véres. Az élet maga is megrontó hatású. Ez így van attól a pillanattól, hogy a gyermek megtanulja kijátszani szüleit egymás ellen abban a számára létfontosságú kérdésben, mikor kell ágyba mennie. Aki hisz a makulátlan erkölcsi tisztaságban, nem ezen a világon él, vagy retteg az élettől.

Az életben az egyik ember "pozitívja" a másik ember "negatívja". Bármilyen folyamatot úgy jellemezni, mint ami csak "pozitív" vagy csak "negatív", a politikai analfabetizmus biztos jele.

Annak az örök kérdésnek, szentesíti-e a cél az eszközt, valójában semmi értelme. Az egyetlen reális kérdés, amelyet a cél az eszköz etikájával kapcsolatban feltehetünk: ez és ez a konkrét cél igazolja-e ezeket és ezeket a konkrét eszközöket?

A történelem egyetlen háborút sem ismer, ahol az ellenséget vagy az "ügyet" ne kontrasztos fekete-fehérrel, hanem árnyalt szürkével ábrázolták volna.

A birtoklók célja: megtartani, amijük van. Ezért minden módon fenn akarják tartani a status quót, amit viszont a kisemmizettek meg akarnak változtatni. A birtoklók létrehozzák saját erkölcseiket, saját etikájukat, amely igazolja az elnyomásra alkalmazott módszereiket és minden más eszközt, ami a status quo fenntartását szolgálja. Törvényeket alkotnak, bíróságokat hoznak létre, amelyek szintén a status quo megőrzése mellett kötelezik el magukat. Mivel a legtöbb hatékony eszköz a status quo megváltoztatására ilyen módon illegális vagy nem erkölcsös az uralkodó felső réteg szemében, a kisemmizettek az idők kezdete óta arra kényszerültek, hogy az ember alkotta törvényeknél magasabb törvényekre hivatkozzanak. Amikor aztán sikeresek lesznek, és birtoklókká válnak, próbálják védeni, amijük van, és erkölcsük fokozatosan átalakul a hatalmi szerkezet változásának megfelelően.

Az életben mindenki híve valaminek. Nincs szenvedélymentes objektivitás.

A vallás intézményei többnyire a status quót védik, ezért a mai intézményesített vallások anyagilag sikeresek, de szellemileg csődben vannak.

A nagy vezetők - beleértve Churchillt, Gandhit, Lincolnt és Jeffersont is - mindig gondoskodtak azokról az "erkölcsi elvekről", amelyek fennkölt öltözékbe burkolták a nyers érdekeket. Ilyen öltözék a "szabadság", az "egyenlőség", "az ember alkotta törvények felett álló törvény" stb.