A minket körülvevő univerzum indifferens a szenvedésünkre vagy boldogságunkra. Lényegtelenek vagyunk, felcserélhetők az isteneink számára, akik nem foglalkoznak velünk soha. Feladatunk, hogy imádjuk őket, de nem kapunk majd tőlük vissza semmit. Nem is várhatunk el tőlük semmit. Az már önmagában is bûn. Soha nem tudhatjuk, mikor elégítjük ki az Urak akaratát. De a Nagyúr életünk minden pillanatában figyel minket. Mindig és örökké, ha már meghaltunk, akkor is. Vagy akkor csak igazán.

Kapcsolódó idézetek

1. Úgy alakul az élet, ahogy mi alakítjuk. De olyan dolgok is vannak, amelyekre az istenek köteleznek bennünket. Nem számít, hogy milyen okból teszik, és az is hasztalan, ha minden lehetőt megpróbálunk, hogy messziről elkerüljük ezeket a dolgokat. Paulo Coelho
2. Ha az univerzum közepébe tekintünk, hidegséget látunk ott. Ürességet. Végtére is, az univerzum nem törődik velünk. Az idő sem törődik velünk. Ezért kell nekünk, embereknek törődnünk egymással. David Levithan
3. Az élet nem rólunk szól, nem a mi kezünkben van az irányítás, nem kerülhetjük el a szenvedést, és végül mind meghalunk! Ha egyszer ezeket letisztázzuk magunkban, hihetetlenül szabadok lehetünk! Steve Biddulph
4. Lényünk egy része mindig résen van. Figyel. Mit sem törődik vele, hogy boldogok vagyunk-e vagy boldogtalanok, egészségesek vagy betegek, élünk vagy halunk. Csak annyi a dolga, hogy ücsörögjön a vállunkon, és elbírálja, hogy szóra érdemes emberi lények vagyunk-e. Richard Bach
5. A halál nagy kiegyenlítő. Minden hatalmunk és akaratunk, minden reményünk és vágyakozásunk velünk együtt végül meghal, és sírba száll. Feledékenyen és önző módon menetelünk a nagy alvás felé, olyan dolgoknak tulajdonítunk fontosságot, amelyek nem lényegesek, és csak a legalkalmatlanabb pillanatokban jut eszünkbe, mennyire törékeny az életünk valójában. Érzelmes teremtményekként istenhez imádkozunk, akinek létéről nincsenek bizonyítékaink, vagy zabolátlan hittel, amely ősi halálfélelmünket hivatott elfojtani, arról győzködjük intellektusunkat, hogy igenis létezik túlvilág. Isten könyörületes, isten igazságos, mondogatjuk magunknak, aztán bekövetkezik az elképzelhetetlen: egy gyerek belefullad az úszómedencébe, egy részeg autós megöli azt, akit szerettünk, egy betegség elveszi a hitvesünket. Akkor tehát mit kezdjünk a hittel? Ki tud imádkozni egy olyan Istenhez, aki ellop egy angyalt? Milyen isteni terv igazolhat egy ilyen förtelmes cselekedetet?
6. Körülöttünk mindenhol csak őrület és kegyetlenség van, és igazságtalan dolgok zajlanak. Ami az egyiknek öröm, az a másiknak fájdalom. Semmi sem kimondottan ellenünk történik, nincs egy hatalmas lény odafent vagy idelenn, aki ellenünk ármánykodna. Minden, ami történik, azért van, mert megtörténhet. Az élet nem szól többről, mint arról, hogy lélegzünk.
7. Az élet erősebb nálunk, a létező világ mit sem törődik az egyénnel. Ez borzasztó - mondom egyszer, máskor meg: ez gyönyörû. Mindenesetre: erő ez, pusztító és teremtő, és hiába is próbálnánk kivonni magunkat a hatása alól, nem lehet kiszállni. Szabó T. Anna
8. Senkinek nincs joga ítélkezni a másik fölött. Az ember maga ítéli meg magát a tetteivel. Ha valaki elveszi a másik életét, főleg, ha ártatlanét, büntetésből ő is elveszti az élethez való jogát. A gyilkosság így lesz öngyilkossággá, a természet törvényei szerint. Nevezzék bár sorsnak, vagy Isten kezének, a rosszakat végül megítélik, olyan érzékfölötti, természetfölötti módon, amelyet a halandó nem érthet és soha nem is fog érteni. Az igazságtalanság azonban sohasem marad büntetlen, azon egyszerû tény miatt, hogy minden ember meghal. És gyakran úgy halunk meg, ahogyan éltünk.
9. A halál semmit nem jelent nekünk, mert minden jó és minden rossz az érzékelésben van. (...) Ameddig mi létezünk, a halál nincs jelen, amikor pedig a halál megérkezik, mi nem vagyunk többé. Epikurosz
10. A halál semmit nem jelent nekünk, mert minden jó és minden rossz az érzékelésben van. (...) Ameddig mi létezünk, a halál nincs jelen, amikor pedig a halál megérkezik, mi nem vagyunk többé. Epikurosz