Ugrás a tartalomra
A halál nagy kiegyenlítő. Minden hatalmunk és akaratunk, minden reményünk és vágyakozásunk velünk együtt végül meghal, és sírba száll. Feledékenyen és önző módon menetelünk a nagy alvás felé, olyan dolgoknak tulajdonítunk fontosságot, amelyek nem lényegesek, és csak a legalkalmatlanabb pillanatokban jut eszünkbe, mennyire törékeny az életünk valójában. Érzelmes teremtményekként istenhez imádkozunk, akinek létéről nincsenek bizonyítékaink, vagy zabolátlan hittel, amely ősi halálfélelmünket hivatott elfojtani, arról győzködjük intellektusunkat, hogy igenis létezik túlvilág. Isten könyörületes, isten igazságos, mondogatjuk magunknak, aztán bekövetkezik az elképzelhetetlen: egy gyerek belefullad az úszómedencébe, egy részeg autós megöli azt, akit szerettünk, egy betegség elveszi a hitvesünket. Akkor tehát mit kezdjünk a hittel? Ki tud imádkozni egy olyan Istenhez, aki ellop egy angyalt? Milyen isteni terv igazolhat egy ilyen förtelmes cselekedetet?
Kapcsolódó idézetek
-
Szükségünk van valakire, egy fölöttünk álló erőre, ami eligazítja és rendben tartja a dolgainkat. Valakire, aki mellettünk áll, ha már mindenki elhagyott. A természeti erők túlságosan hatalmasak a földi halandók számára. Erre mi kitalálunk magunknak egy hatalmat, amelyhez fordulhatunk, ha szükségünk van rá. Én nem teszek különbséget hit és babona között. Úgy látom, a kettő egy és ugyanaz. Az egyikben szabad hinni, a másikban nem. Mert ha megteszed, máglyára küldenek téves tanaidért. Mégis be kell vallanom, hogy én is Istenhez fohászkodom, ha bajba kerülök. Én is úgy teszek, mint a megtévedt lelkek, akik a halálos ágyukon hirtelen megtérnek, hogy legalább megmaradjon számukra valami. Csakhogy az én hitem nem tart sokáig. Amint biztonságban érzem magam, ismét gúnyolni kezdem az eget. Hát ilyen ingatag a viszonyom a mi Urunkhoz.
Margit Sandemo
-
A halál mindig izgalmas, mindig rádöbbenti az embert, hogy mennyire élő és eleven, hogy mennyire sebezhető, s hogy mekkora mázlista volt, mert mindeddig megúszta; de ha valaki olyan hal meg, aki közel áll hozzánk, az kiváló ürügy arra, hogy az ember egy időre kiforduljon önmagából, és olyasmit tegyen, ami egyébként megbocsáthatatlan lenne. Micsoda élvezet igazán ocsmány módon viselkedni, miközben az ember csak úgy fürdik a nagy együttérzésben!
Iain Menzies Banks
-
Egy szép napon halott és elfojtott álmaink elnehezítik a levegőt, hogy alig tudunk lélegezni, és elkezdjük kívánni a halált, a halált, amely megszabadít a bizonyosságainktól, elfoglaltságainktól és azoktól a rettenetes, békés vasárnap délutánoktól.
Paulo Coelho
-
A minket körülvevő univerzum indifferens a szenvedésünkre vagy boldogságunkra. Lényegtelenek vagyunk, felcserélhetők az isteneink számára, akik nem foglalkoznak velünk soha. Feladatunk, hogy imádjuk őket, de nem kapunk majd tőlük vissza semmit. Nem is várhatunk el tőlük semmit. Az már önmagában is bûn. Soha nem tudhatjuk, mikor elégítjük ki az Urak akaratát. De a Nagyúr életünk minden pillanatában figyel minket. Mindig és örökké, ha már meghaltunk, akkor is. Vagy akkor csak igazán.
Veres Attila
-
A hiábavaló erőlködésben, hogy feloldjuk a halál misztériumát, birtokolni akarunk, magunkba szívni az életből, amennyit bírunk. Nem vesszük észre, hogy így teszünk tönkre mindent, amiről azt hisszük, szeretjük.
-
A halál elkerülhetetlen ígérete már születésünkkor megpecsételi mindannyiunk sorsát. De mielőtt ez az ígéret betartatik, mind azt reméljük, hogy történik velünk valami. Legyen az gyönyörteli szerelem vagy békés családi élet, esetleg gyötrelmes veszteség, mind arra vágyunk, hogy megtapasztalhassunk valamit, ami értelmet ad életünknek. De a szomorú valóság az, hogy nem minden élet nyer értelmet. Egyesek a számukra ezen a bolygón kimért időt a partvonalon ücsörögve töltik, arra várván, hogy történik velük valami, míg késő nem lesz.
-
Úgy éljük az életet, mintha örökké tartana, mintha a halál valami olyasmi lenne, ami csak másokkal történik meg. Számunkra a halál csak egy elvont fogalom. Az emberek egész életükben olyanok, mint az alvajárók, azzal foglalkoznak, ami nem fontos, pénzt akarnak és hírnevet, irigyelnek másokat, és olyan dolgokért ügyeskednek, amikért nem érdemes. Értelmetlen életet élnek, és megfeledkeznek a lényegről. Csakhogy a halál nem elvont fogalom. Az az igazság, hogy ott áll a következő sarkon. Aztán egy napon, amikor az ember szokása szerint éppen alvajáróként sétálgat az utcán, egyszer csak jön egy orvos, és azt mondja: meg fogsz halni. És ekkor az álom hirtelen elviselhetetlenné válik, s akkor fölébredünk.
Jose Rodrigues dos Santos
-
Isten azt állítja magáról, hogy ő szeret. Akár érezzük, akár nem, ez a szerető Isten mindannyiunkat számtalanszor megsegít. Vajon lehetséges-e akkor, hogy egyidőben létezzék egy jó Isten, és egy gyilkos, aki olyan lángoló lelkesedéssel szeleteli fel mindannyiunk életét, mint egy rohadt mészáros? Vagy talán Isten és az emberek közé egy szellemi tolvajbanda ékelődött, annyira karcsú bûnözők, hogy már testük sincsen, annyira agyafúrt szellemek, hogy számukra semmiség megvetendő tetteiket az Isten számlájára íratni. Mi az igazság? Hogyan indokolható a szenvedés, a bûn, a gúnyolódás, a kínzás?
Daniel Banulescu
-
Abban a pillanatban, amikor meghal valaki, hirtelen ránk zuhannak a többletjelentések, minden mondata, szava, gesztusa felértékelődik, és ezzel együtt gőzbe von a lelkifurdalás, a gyötrelem a kimondatlan, a pótolhatatlan, a megismételhetetlen miatt, nem mondtam el neki vagy nem mondtam elégszer, nem kérdeztem meg, nem voltam ott, nem öleltem át, nem hívtam meg egy sörre, nem veregettem hátba, nem hívtam fel, és már soha többé nem is tehetem, és aztán eltelnek ezek a pillanatok, enyhül, csillapodik az önvád, és lassacskán minden visszatér a szokásos medrébe, megy minden tovább - ugyanúgy -, a következő halálig.
-
A halálra gondolok, kedvesem, és mosolygok. Mert az ember él, szeret, akar és elér, de minden beteljesülés egy neme a veszteségnek is, hogy utána nyugodtan el lehessen menni, ha kell, egészen is el... S miért is irtóznak az emberek úgy a haláltól? Hiszen az nem lehet rossz. Ellenkezőleg, nagy mélység, nyugalom, béke hív benne, és szabadság, amiről a lélek, amíg az ember él, csak úgy álmodik...