A mólón, a kikötői bárokhoz tartozó székeken egyre több ember üldögélt, ahogy közeledett az este. Szinte éreztem a turisták irigykedő tekintetét, ahogy elpöfögtünk előttük. Csak ültek ott, fehér ruhában, sört, meg diétás üdítőt kortyolva, és eszükbe sem jutott, hogy a csónakban - amire annyira irigykedtek - éppen három szív szakad meg.

Kapcsolódó idézetek

1. Szomorúak vagyunk tizenhat éves korunk szomorúságával, szerelmeink megtört vonala grafikonszerûen előttünk van, óvatosan örülünk a holnapoknak, nagyon távoli medvék bőrére iszunk, és tíz kilométer körzetben meghallunk minden zajt. (...) Nyár van, és intenzíven érzem, hogy tél lesz, fehér ruhás karácsony, amikor a tea különösen ízlik. Szeretnék korallszigetek zöld lagúnáiban hajózni... Mindent szeretnék, és vágyódásommal mindenben részes vagyok. Ezek a napok, amikor valaki meg szokott halni. Szerb Antal
2. Éjszaka az emberek furán viselkednek. Az ifjak isznak, hogy idősebbeknek látszódjanak. A felnőtt férfiak épp ellenkezőleg, azért isszák le magukat, hogy ledobjanak az életükből jó tíz évet. Sem az előzőek, sem az utóbbiak nem érik el maradéktalanul a céljukat. A nőkről nem is érdemes szót ejteni. A viselkedésüket valamiféle rejtélyes hasonmás diktálja, aki alkohol hatása alatt kilöki a hajókapitányt a fedélzeti fülkéből, ahová bezárkózik és összevissza tekergeti a kormánykereket, amíg a jármû teljes sebességgel neki nem szalad a szikláknak és ripityára nem törik. Egészében véve az a véleményem, hogy az emberek teljes diszharmóniában vannak az idővel.
3. Szegények. Talán ők is úgy voltak ezzel, mint ő… Nem is tudták, hogy mibe fogtak bele. Az ember elkövet valamit, valami kis apróságot, aztán már sodorja az élet. De talán jó is lenne mindenkinek, ha elsodornák. Ha elszakítanák attól, ami megszokott. Annyian próbálnak az élet partján élni, pedig az igazi élet ott van az árban. S az ember nem lehet egyszerre a parton is, meg az árban is. Eljön a pillanat, amikor az ember igazán elengedi magát. Végtelenül pontos és meghatározott pillanat, amelyikben az ember átengedi magát, és megkezdi a küzdelmet az árban. (...) Egyetlen pillanat csupán, s már el is ragadta az embert az ár. Benne van nyakig, és megpróbál lélegzethez jutni. És aztán máris egyike lettél azoknak, akik olyan nevetségesnek látszottak, amíg a biztonságos parton ülve, lábad a vízbe lógatva nézted őket. De érdekes, hogy amikor már benne voltál az árban, akkor meg azok látszottak nevetségeseknek, akik a parton ültek, akik játsszák, de nem élik az életet.
4. Belebénultam mozdulatlanságomba, s úgy aludtam el, meggyötörve, görcsbe kövülve, hogy reggel gémberedetten, összetörten ébredjek, ahogy levegőtlen, fülledt hajófenéken ébrednek a bilincsbe vert elítéltek, akiket számûztek valahonnan, egy életből talán, amit annyira szerettek, hogy el kellett veszíteniük... Szilvási Lajos
5. Bál volt itt, most véget ér, A szobában ülők arca csupa dér, Járkál csak, ki tudja, mit ítél A viharvert szíveken a szél.
6. Ahogyan én küszködtem, mások is küszködni fognak, és az emberek még sok ideig ugyanazt a holdat és napot fogják ismerni, és ugyanazokat a csillagokat nézik, és hozzánk hasonlóan az elhunytak szemét fogják bennük látni. Én már kimostam és rendbe tettem a rongyokat, amelyeket a holttestem alatt akarok érezni. Kél és nyugszik a nap, múlik az idő, és a szél hordta homok belepi a bárkámat, de én úgy halok meg, ahogy vagyok, állva, a kis kertemben, micsoda öröm...
7. A könnyek csónak alakúak, és a szomorúság és a gyász ül az evezőknél. Jón Kalman Stefánsson
8. Végül egy part szélén megállunk, töprengünk: csak ennyi lenne? lehajlik fejünk, csüng a vállunk. (...) Ki csillagként vonult az égre, aranyhalat játszik kedve cikázik lenn gyönyörködve megsemmisül majd elégve - hiába feszült keresztre. Kinek-kinek: könnyü játék avagy halálos ajándék aki adta, el is vette - ha gyûlölte, ha szerette - porrá morzsolta a szándék.
9. Nincs kiábrándítóbb dolog, mint egy éjszakai bár a délután közepén.
10. A gyûlölködő embereknek mindig nyomja valami a szívüket.