Végül egy part szélén megállunk, töprengünk: csak ennyi lenne? lehajlik fejünk, csüng a vállunk. (...) Ki csillagként vonult az égre, aranyhalat játszik kedve cikázik lenn gyönyörködve megsemmisül majd elégve - hiába feszült keresztre. Kinek-kinek: könnyü játék avagy halálos ajándék aki adta, el is vette - ha gyûlölte, ha szerette - porrá morzsolta a szándék.

Kapcsolódó idézetek

1. Úgy fáj a szépség! Így lehet örök, Lebeg fölöttünk, s a tenger fölött. Hajóink szellemvitorlája hull. Egyenlő sorsot ígért rég az Úr. Az ő csatáit vívjuk, míg szabad, Így süllyedünk el csillagunk alatt. Többé nem halljuk, szívünk hogy kiált Szorongva kérve éltet vagy halált. William Butler Yeats
2. Egy hangszer voltam Isten kezében, ki játszott rajtam néhány dallamot. Aztán eldobott és elhagyott, de fölöttem ragyognak a csillagok. Juhász Gyula
3. Annyiszor játszottam a boldogot, most végre boldog lehetnék, nyugtalanul figyelem magamat, vajon mi hiányzik még, (...) s a boldogot csak játszani lehet, és az élethez ennyi is elég, az üdvözült angyali boldogságot nem ismerik, csak a hülyék. Csukás István
4. Tombolt a vihar, és több ezer tengeri csillagot mosott partra a tenger. Észrevettem, hogy egy gyönyörû kislány egyenként felszedegette, és kétségbeesetten igyekezett visszadobálni őket a tengerbe. Nem értettem. Ha csak néhányat menthet meg, mi értelme az egésznek? Rám nézett, és azt mondta: - Annak az egynek igenis számít! (...) - mondta a kislány. Igaza volt!
5. Egy pillanatra, drága társam, hajtsd le keblemre szép fejed! Szívünk egy csóknyi lángolásban egy percre megnyugszik s feled. És aztán büszkén, kéz a kézben hordjuk keresztünket tovább, s a sors-rendelte szenvedésben az égtől nem kérünk csodát. Alekszej Plescsejev
6. Sóvárgás, forró vágy tölti el a szívet, de ha végre elnyertük azt, amiért ezernyi gonddal-bajjal küzdöttünk meg, ez a vágy hamarosan halálos-hideg közönnyé dermed, s mint ócska játékszert hajítjuk el megszerzett javainkat. Ernst Theodor Amadeus Hoffmann
7. Ott nyugszik hát végre. A halálos ágyán megtért, jámbor korhely. Két végén égettem a gyertyát, igaz? Adj bort, felhajtom, a palackot meg nekivágom a nagyvilágnak. Mutasd Jézus halálát, felmászom a keresztre s kilopom szögeit saját tenyeremnek. Elmegyek most, kicsoszogva a világból.
8. A fényes győzelemnek fáradság, kín az ára, Az áhított siker álmatlan éj leánya. Kit gyöngyért hajt a vágy, s a szíve reszket érte: Az búvár lesz: leszáll a zord tengerfenékre. Ki dicsőségre vágyik, de érte semmit nem tett, Oly álmot álmodik, amely nem teljesedhet!
9. Néha úgy tûnik, hogy álmaink darabokra hullanak kezünk között. Attól tartunk, talán hibáztunk. S mindaz, mit megpróbáltunk oly gyötrelmesen küzdve, mintha örökre kicsúszna kezünk közül.
10. Vagy ő jön vissza, vagy én megyek el. Minthogy nem jöhet vissza, el kell mennem. Meghalni jó, nem is nehéz, ami itt kialszik, az máshol újra felgyullad. Itt, ezen a földön örökös szívszorongás az élet. Az ember nem lehet örökké boldogtalan. Tehát felmegyünk a csillagokba, házasságot kötünk, soha nem válunk el egymástól, csak szeretjük, szeretjük egymást. Victor Hugo