Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A nagy boldogság nem mindig foglalható szavakba. A beszéd néha elszürkíti az élményt. Mindannyian éltünk már át ilyen pillanatokat. Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor tekintetünk a másik lelkébe mélyed, amikor egyetlen gesztusából megértjük a másikat, amikor egy mosoly vagy egy kinyújtott kéz elmélyíti a közös élményt. Egy csöndes, boldog erdei séta, az együtt látott naplemente, az ébredés egy csodálatos éjszaka után vagy mások társaságában, a lélek szótlan, de annál beszédesebb, az adott pillanatban csakis kettőnk számára érzékelhető megnyilvánulása. Amikor a hallgatást betölti az összetartozás érzése, akkor valami nagyszerû dolog megy végbe két ember között. A lélek tudja, hogy minden rezdülése olyan, mint a másiké, hogy egyformán éreznek, és egyformán látnak. Érzi, hogy elismerték és megértették.

Pierre Franckh
🌌 Univerzum 🔄 Változás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ha az élet nagy pillanataiban olyasmit akarunk közölni, amire szavunk nincs - akkor elhallgatunk. S a lelkek e csendben oly mélységesen megértik egymást, mint egyébként soha. Maurice Maeterlinck
  2. A boldogságot úgy definiálom, mint az örömteli tapasztalatok sokaságának összegződése. Az öröm fontos érzelem, amely energiát ad és segíti az együttmûködést. Ha az ember élete egy bizonyos időszakában sok örömteli pillanatot él át, boldognak mondja magát.
  3. Kevés olyan jó dolog van, mint az az emelkedett és felszabadító érzés, hogy van egy ötleted, amely talán beválik. Egy számítás, amely végül helytállónak bizonyul. Egy megérzés, hogy miképp is mûködhet az, amit korábban nem értettünk. A boldogságnak egy alig tudatosuló, könnyed, mégis mindent átható érzése ez, olyan, mintha az ember hirtelen jól érezné magát a világban. Carlo Rovelli
  4. A boldogság felnőtt szó. Egy gyerektől nem kell megkérdezni, hogy boldog-e, látszik rajta. Vagy boldog, vagy nem boldog. A felnőttek azért beszélnek arról, hogy boldogok, mert javarészt nem azok. A boldogságról beszélni olyan, mintha az ember a szelet próbálná megragadni. Sokkal egyszerûbb, ha az ember csak hagyja, hogy az egész testét átjárja. Jeanette Winterson
  5. A szerelmi boldogság nem abból áll, hogy minden érzelmi energiánkat egy személyre sugározzuk: az embernek egyszerre egy egész csomó dolgot kell szeretnie, s ezeknek az összessége ölt testet a szeretett lényben, aki - ha igazán szeretik - szerelmese szemében a bimbózó orgonák virága, egy hajó lámpásai, az iskolai csengő, egy táj, felejthetetlen beszélgetések, jó barátok, gyermekkorunk egy vasárnapja, egy kedves hang, mely megszûnt beszélni, a legkedvesebb ruhánk, az ősz, a tavasz, a nyár, a tél, s az emlékeink, mert az emlékezés az élet veleje, a kenyér és a víz. Ezenkívül: teljes leltára minden vágyunknak és álmunknak, ami érthető, mert benne igazán minden vágy és álom egyesül. Truman Capote
  6. A boldogság nem a gondtalanság és a kényelem érzete. A boldogság az a mélyebb megelégedés, amelyet akkor tapasztalunk meg, amikor alkotunk: amikor megkonstruálunk egy tárgyat, létrehozunk egy mûalkotást - vagy felnevelünk egy gyermeket. Akkor tapasztaljuk meg a boldogságot, ha hozzányúlunk a világhoz, és akaratunk szerint megváltoztatjuk. A legnagyobb boldogságot pedig akkor, ha azzal, hogy hozzányúlunk, jobbá tesszük. Naomi Alderman
  7. Szakadatlanul keressük a megelégedettséget vagy a boldogságot, és közben elménk érzékszerveinken keresztül a környezetünk felé figyel. Elmegyünk egy új moziba, étterembe vagy nyaralóhelyre. Új ruhákat vásárolunk, vagy új baráttal találkozunk. Ezekben az esetekben a boldogság érzése valamilyen külső tapasztalatból ered. Kellemes, élvezetes - addig, amíg tart. De az érzés csak átmeneti, hamar elillan. A nyaralás befejeződik, a film véget ér, és a barát is hazamegy. Mi pedig ezt követően feltartóztathatatlanul kifelé irányítjuk a figyelmünket, hogy megtaláljuk a következő "boldogságadagunkat". Létezik azonban az elégedettségnek és a boldogságnak olyan területe, amelyik nincs állandó változásban, nem átmeneti és felülmúl mindent, ami "kívülről jön". Erre a területre a gondolkodó elme legcsendesebb, legmélyebb szintjein találhatunk rá. Bob Roth
  8. Eleinte elég volt, ha láttuk egymást. Elegendő volt egy óra, akár csak egy röpke óra, hogy érezzük a boldogságot. S bármily hosszú ideig voltunk is távol egymástól, soha nem aggódtunk, hogy mi lehet a másikkal. Léteztünk egymás tudatában. Ez elég volt. Erősek voltunk, sérthetetlenek. Együtt és külön, külön... A boldogság a dolgok kezdetében van.
  9. Mit jelent a boldogság? Nekem azt, hogy képes vagyok megélni az adott pillanatot. Azzal, akivel vagyok. Vagy ha egyedül, hát egyedül. Ott, ahol éppen vagyok. Megélni a pillanatot azt jelenti, hogy odaajándékozom magam neki. A lényemet, az időmet. Abból adok, ami számomra fontos. Ott vagyok. Nemcsak fizikai valómmal, de lélekben is. Nem a telefonomat nézve fél szemmel, nem arra gondolva, hogy máshol mi történik, vagy hogy nyitva felejtettem-e a gázt. Onnan tudom, hogy elértem ezt az állapotot, hogy nem szeretnék máshol lenni, csak ott, ahol épp vagyok. Nem arról ábrándozom, hogy éppen hol lenne jobb.
  10. A dolgok, amelyeket látunk (...), megegyeznek azokkal, melyek bennünk rejtőzködnek. A legtöbb ember azért nem él valódi életet, mert a külső világ képeit tartja valódinak, saját, belső világát pedig egyáltalán nem engedi megszólalni. Így is lehet boldog az ember. De ha egyszer megbizonyosodtunk, hogy másként is lehet, akkor nem választhatjuk a többség útját. Hermann Hesse
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat