Ugrás a tartalomra
A nagy zenei tehetségek általában muzikális családokban nőnek fel, de emellett már egészen fiatal koruktól keményen képzik magukat, hogy tehetségüket kibontakoztathassák. Ez más szakmákra is igaz.
Kapcsolódó idézetek
-
A tehetséges és csodagyerekek főleg támogató családi légkörből jönnek. A zsenik ellenben sokkal nehezebb körülmények között nevelkednek.
-
Aki valamihez tehetséges, a szakmai dolgokat úgyis hamar megtanulja, azért tehetséges. De ahhoz, hogy a tehetsége érvényesüljön, legalább annyira fontos a szociális keretek ismerete, a helyes viselkedés.
Mérő László
-
A tehetségre a genetikai háttér és a korai fejlődés van hatással. Később aztán, a sok, célzott gyakorlás hatására az ember agyának szerkezete és mûködése tovább igazodik az adott tevékenységhez.
Dick Swaab
-
A tehetség utat tör magának, de mint mindenhez, ehhez is rengeteg gyakorlás kell, nem elég csak az adottság. De kemény és kitartó munkával bármi lehet belőled.
-
A tehetség (...) a személyes jellemzők és a környezeti tényezők finom interakciója által fejlődik. Ez egyrészt azt jelenti, hogy sokszor nem látható, apró hatások is nagy jelentőségûek lehetnek, másrészt azt implikálja, hogy ha a környezeti tényezőket a tehetség számára elégségesen használhatóvá teszi a társadalom, akkor jelentősen megnöveli a tehetség megjelenésének valószínûségét.
Gyarmathy Éva
-
Nem csak az határozza meg, hogy milyen zenész leszel, hogy milyen zenei inspirációk érnek, hogy milyen zenéken nősz fel, hanem az is, hogy milyen országban. Mert az, hogy milyen zenék jönnek a rádióból, a tévéből a mindennapokban, az is nyomot hagy benned, és abból is inspirálódsz észrevétlenül is.
Michael Poulsen
-
Ahhoz, hogy egy tehetség kibontakozzék, nagyon sok minden szükséges. A napi politika, a közállapotok, a különféle szempontok megakadályozhatják a legzseniálisabb tehetség érvényesülését is.
Berkesi András
-
Időre van szükségünk, amíg megtaláljuk saját stílusunkat vagy hangunkat. Senki sem születik kész egyéniségként. Személyiségünk eleinte azáltal fejlődik, hogy példaképeinket utánozzuk. Másolva tanulunk.
Austin Kleon
-
Tehetséggel születni nagy ajándék. De a tehetség küzdelmek árán kerül felszínre.
-
A zenének (...) van egy jótékony jellemformáló hatása. (...) Sokrétûen fejleszti a személyiséget.