Ugrás a tartalomra
A nemzet a legnagyszerûbb fogalom, amit az ember ki tudott találni, hogy mögé suvassza a hatalmi törekvéseit. Ha én hideg számításból a magam oldalára akarok állítani tömegeket, nem mondhatom, hogy tessék szíves lenni engem támogatni, mert olyan jólesne uralkodni rajtatok. De ha ügyesen kisajátítom a nemzet fogalmát, és megfûszerezem némi félelemmel meg büszkeséggel, mindjárt érezni, hogy felélénkül a tömeg. És láss csodát, a birkák követni fognak.
Kapcsolódó idézetek
-
A nemzet erős, amikor gyámolítja a gyöngéket, gazdaggá válik, amikor gyámolítja a szegényeket, sebezhetetlenné válik, amikor gyámolítja a sebezhetőket. Ez teszi a nagy nemzetet.
Jonathan Sacks
-
A nemzetek és népcsoportok közös álmokat, ősképeket, vallást, nyelvet, irodalmat, kultúrát teremtenek, s némelyikük abba a tévedésbe esik, hogy az övé magasabb rendû, mint a másé. S a téveszménél is nagyobb baj, ha az övét akarja a máséra ráerőszakolni.
Polgár Ernő
-
Az a baj, hogy azok, akik tanulmányozzák a tömeget, mindig azt hiszik, hogy egyszerûen csak emberekből áll. Pedig nem. A tömeg egészen másfajta valami. Jó dolog, hogy fel tudjuk használni a tömeget, (...) csak sajnos nem tudunk róla eleget. A tömeg, ha egyszer úgy istenigazában megindul, bármire képes.
John Steinbeck
-
Nagyszerû ember az, aki tesz valamit saját nemzetének, de annál nagyszerûbb, aki tesz valamit az egész emberiségnek, amelyből saját nemzete is meríthet.
-
A nemzet nem feltétlenül közös beszélt nyelvet vagy anyanyelvet jelent, hanem inkább szolidaritást. A szolidaritás minden közösségben a tagok szoros kapcsolatában nyilvánul meg, és a szolidaritás kétségtelenül legerősebb, de nem egyedüli eszköze a nyelv. Vannak más lehetőségek is, amelyek versengenek a közös nyelven alapuló önazonossággal, és akár ki is olthatják azt: a vallás, a kultúra, a történelem.
Lucian Boia
-
Minden ember úgy ad legtöbbet a köznek, ha a saját egyéniségét a legintenzívebben kiéli. Ez áll a nemzetekre is: minden nemzet akkor ad legtöbbet az emberiségnek, a vele barátságban lévő nemzeteknek, önmagának és azoknak, akiknek az érdekeit szolgálni kívánja, ha legjobban éli ki a saját maga nemzeti formáját, saját jelleme szerint.
Teleki Pál
-
Csak az egészséges és mûvelt nemzetnek lehet a szabadsággal párosuló jó kormányzata... a mûveletlen nemzet, vérezzen is el érte forradalmakban, a szabadságot és jogot el nem nyerheti, hanem újra meg újra megcsalatják s az önkényuralom alá hajtják.
Karel Havlícek Borovsky
-
Az emberiségnek egységes világban kell élnie, ahol a fajok, a nyelvek, a szokások s az emberek álmai mind összekeverednek. A nacionalizmus ellentmond a józan észnek. Egy csöppet sem válik a javára a népeknek. Csak arra szolgál, hogy a legszörnyûbb túlkapásokat kövessék el a nevében.
Isabel Allende
-
A nemzeteket csak a saját érdekeik vezérlik. Néha azonban megmutatkoznak a bennük élő legnemesebb tulajdonságok. Olyankor ugyanúgy kiállnak a köz java mellett, mint néha az egyszerû emberek, a férfiak és a nők is teszik.
-
A remény a világmindenség legnagyobb ereje. Reménnyel naggyá lehet tenni egy nemzetet. Reménnyel felemelhetjük az elnyomottakat. Reménnyel enyhíthetjük az elviselhetetlen fájdalmat.
William H. McRaven