Ugrás a tartalomra
A nőkben az osztozás érzése a családi osztozásban gyökerezik - a kicsinyek gondozásában, az ennivaló összegyûjtésében és elkészítésében, az öröm, a szeretet és a bánat megosztásában. A temetési siratás a nőktől ered. A vallás a nők monopóliumaként indult, csak azt követően vették el tőlük, hogy túlságosan domináns társadalmi erővé lett. A nők voltak az első gyakorló és kutató orvosok. Sosem volt tiszta egyensúly a nemek közt, mert az erő együtt jár bizonyos szerepekkel, mint ahogy bizonyosan a tudással is.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindig is a nők tartották össze a családokat, ők óhajtották a szeretetet, ők hoztak gyógyírt, és oltották el a viták fellobbanó haragos tüzét, vagy épp szították fel a melegséget árasztó lángokat. Nők nélkül nincs család, nincs oltalom, ahogy nincs igazi otthon sem.
Tapodi Brigitta
-
A nők ne őrizzenek monopóliumokat, és tanítsák meg a férfiakat mindenre, ami a gyerek ellátásához kell, a férfiak pedig tanulják meg és végezzék el. Amikor pedig megtették, akkor ne várjanak és ne kapjanak érte köszönetet. Mert nem a nők helyett és néha, hanem velük és mindig vagyunk szülők.
-
Ahol férfiak és nők dolgoznak egymás mellett, ahol vannak, akik hatalmi pozícióban vannak és mások pedig beosztottak, ott a kiszolgáltatottság mindig jelen van. A vezető felelőssége és emberi nagyságának bizonyítéka, hogy hogyan kezel egy ilyen alá-fölérendeltségi viszonyt.
Udvaros Dorottya
-
Ha könnyû lenne megsiratni és gyászolni azt, amit elvesztettünk, akkor sokkal könnyebb lenne az életünk. Annyira fáj, de annyira fáj valóban megsiratni, meggyászolni azt, amit elvesztettünk, hogy inkább nem akarjuk. Akkor, amikor életemben először megéreztem azt, hogy mi az a gyász, mi az a siratás, a szívem úgy fájt, hogy azt hittem, belehalok.
Feldmár András
-
A nemi szerepek összefolynak. Ami régen kőbe vésett volt, ma már nem az. Bármit csinálhatunk, nincsenek határok. A nők nem csak gyereket szülnek és főznek. Örökbe is fogadhatnak, de maratont is futhatnak, vagy súlyt emelhetnek és ma már a főzés is választás kérdése. A férfiaknak sem kell elefántokra vadászni, vagy a mezőn dolgozni. És ebben ez a csodálatos. Mindenkinek megvan a szabad választás lehetősége.
Philip Zimbardo
-
Fontos lenne (...), hogy a nők sokkal több tiszteletet, megbecsülést kapjanak, az élet bármely területén tevékenykednek. Ha anyák, azért, mert a jövőnket nevelik, ha véletlenül üzletasszonyok, politikusok, orvosok lennének, akkor meg azért. Õk is a jövőnkön dolgoznak. Valamennyien!
Koncz Zsuzsa
-
Azok a nők, akik eleget bontották le magukat majd épültek újra, esetleg felneveltek gyerekeket, és ebből jól jöttek ki, fantasztikusak, óriási dimenziók birtokosai. Ha a megfigyeléseiket tudják hasznosítani, akkor megtörténik a világ dinamikájának a globális megértése, annak jobbá tétele, gyógyítása. A női bölcsességé a jövő, a dolgok harmonizálásáé, okos együttérzésé. A világ egy elhanyagolt gyerek, egy normális anyára van szüksége, nem pedig egy feministára, bozótvágóval a kezében.
-
Kérdés, létezik-e biológiai alapja a női szerepnek. A válasz igen. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy ha egy nőnek képessége és ambíciói vannak ettől eltérő tevékenységre, igazságtalan azzal érvelnünk, hogy a konyhában a helye. A férfi ősi szerepe a vadászat, mégsem elvárás, hogy puskával a kezükben járják az erdőt.
Boldogkői Zsolt
-
A nőknek van egy csomó olyan történés az életükben, amit nehezen dolgoznak fel, mert nincs kihez fordulni. A történet megosztásában, az ezzel járó kapcsolódásban óriási erő van. Ez az élet lényege: kapcsolódásra születtünk, minden szervünk is így van kialakítva. És a szégyen zónájában is ez a megoldás, megosztani, mesélni, kapcsolódni. Legalábbis én ebben hiszek.
Palya Bea
-
Az erőt a nőktől várjuk. Lehetőleg úgy, hogy észre se vegyük. Finoman, okosan, ravaszul, tapintatosan adjatok erőt nekünk - ne sérüljön a gőgünk és a felsőbbrendûség-tudatunk. Így élünk, sajnos.
Müller Péter