A nőnek nincs meg a kellő képessége arra, hogy csupán akaratának a megerőltetésével gyökeresen eltörölje annak a képét, aki sokáig lenyûgözte. Egy másikkal kell helyettesítenie. Nem rombol, hanem egymásra illeszt. Amikor a második kép nagyobb és szélesebb az elsőnél, s emebből semmi sem látszik többé, akkor minden jól van. Ez a feledés. Amikor kisebb nála, s a réginek a szélei kilátszanak alóla, akkor hiába minden: ez a lelkifurdalás.

Kapcsolódó idézetek

1. Az elmélkedésre való hajlandóság megnyugtatta talán a nőt, mint ahogy a férfit megnyugtatja, de szomorúvá teszi. Talán mert megoldhatatlan feladatot lát maga előtt. Először fel kellene borítani a társadalom egész rendjét, és aztán újjáépíteni. Másodszor: a férfinem lényegét vagy legalábbis öröklött szokásait, amelyek már szinte természetévé lettek, kellene gyökeresen megváltoztatni. Csak akkor foglalhatná el az asszony magához méltó, tûrhető helyét a világban. És végül, ha mind e nehézségeket sikerül legyőzni az alapvető újításokkal, még mindig semmire se mehet a nő, amíg önmagát még gyökeresebben át nem formálja. Kérdés, nem pusztul-e el akkor éppen az az éterikus valami, ami az asszony igazi lénye. Súlyos problémák ezek, és gondolkodással sohase birkózhatik meg velük senki. Az asszony is csak egy módon oldhatja meg őket. Abban a pillanatban, amikor szíve kerekedik felül, az egész kérdés elillan. Nathaniel Hawthorne
2. A lelkifurdalás annak a jele, hogy a jellem nem nőtt fel a tetthez. Jó cselekedetek után is van lelkifurdalás; a szokatlanság teszi, ami kiemeli őket a régi környezetükből. Friedrich Nietzsche
3. A női lélek meghódításának megvannak a maga szigorú szabályai; aki úgy határoz, hogy rábeszéli a nőt, észérvekkel cáfolja meg álláspontját stb., az aligha ér célt. Sokkal okosabb dolog megérteni a nőnek önmagáról kialakult alapvető képét (alapelvét, eszményét, meggyőződését), s aztán (szofizmák, logikátlan demagógia segítségével) lehetőleg összhangba hozni a nő kívánatos cselekedetét ezzel az önmagáról kialakított alapvető képpel. Milan Kundera
4. Arra gondolt, hogy nincs erő hatalmasabb, nincs szenvedély pusztítóbb, nincs szerelem tisztább, nagyszerûbb, mint az övék. Minden asszony hazudik, amikor azt mondja: ellobban a szenvedély, megcsúnyul a szerelem néhány együtt töltött év után. Nem pusztulhat el! Jelképpé vált a számára ez a közös szemlélődés. Kiemelkedtek a hétköznapok szürkeségéből, a dolgok fölé kerültek. Föntről olyan szokatlannak tûnt minden: a házak, az emberek, az utcai nyüzsgés. Aprónak, jelentéktelennek. Az emberek értelmetlenül szaladgáltak, tele voltak nyugtalansággal, feszültséggel. Hiányzik belőlük a bizonyosság. Nem valamilyen vallásos kötődésre gondolt, hanem a szerelem nyújtotta biztonságérzetre. Nagy István Attila
5. Nekem valójában fogalmam sincs róla, mit jelent az, hogy "megbocsátani". Nem foglalhatja magában a "feledés"-t, az ugyanis fiziológiai folyamat, és nem függ az akarattól. Mindannyiunknak van egy csokorra való emlékünk, amitől boldogan megszabadulnánk, de valahogy épp ezek a legragaszkodóbb természetûek. Jean Webster
6. Megelevenedik sok régi emlék, elmosódott képek új színeket nyernek, régi szavak szólnak elő a csendből százszor és ezerszer. Ilyenkor az álmodozás szétnő, s az elmúlt idők fölé emelkedik, kijavít hibákat, miket a lelkiismeret eléje tesz, mint szabó elé a rosszul varrt ruhát. Csak ilyenkor lehet mindent elölről kezdeni s másképpen, megnyugtatóbban rendezni rég elvégzett dolgokat, csak ilyenkor lehet színes csodává álmodni a múltat, s igaznak, szépnek hinni a jövőt. Wass Albert
7. Az ember önmagában képtelen arra, hogy maradandóvá tegye az élet szépségeit. Hogy megfogja és kiértékelje azt, ami az életben szép, jó, kellemes és megnyugtató. Nem mintha nem látná meg. Meglátja, csakhogy nincs mit kezdjen vele. (...) Legalább két ember együttes érzése kell ahhoz, hogy a szép szép legyen, s az öröm öröm. Wass Albert
8. Van az egész... Az egész, amit, ha kettévágsz, már nem lesz teljes, nem lesz elég. Az egész azért egész, mert éppen akkora, éppen annyi, amekkorának, amennyinek lennie kell. És ha kettévágtad, és megpróbálod újra eggyé tenni, már nem sikerül, vagy nem lesz tökéletes. Nem lesz teljes, nem lesz elég. Nem jobb lesz, hanem rosszabb. De van egy kivétel. Van valami, ami attól lesz tökéletes, hogy kétfelé választották. Különös, de így van. Az egyet ketté kell választani, hogy aztán valaha, valahol újra egy lehessen. És tökéletesebb legyen, mint a kezdetkor. Több... és jobb. A két fél járja a maga útját. És az út során gazdagodik. Tapasztalatokat szerez, kincseket gyûjt, megismeri a világ csodáit. És egy napon... igen, egy napon találkozik önmagával. És megtörténik a csoda. A lélekcsoda. A sok-sok kincs eggyé lesz, és sokkal többé válik. Így a két fél az egyben már nem egy lesz, hanem annál sokkal, sokkal több. Egész. Csitáry-Hock Tamás
9. Sokféle lehet a lelkifurdalás: az egyik aprócska, kurta, a másik nagyobb és tovább tart, s ha megkapirgáljuk, bárkiben elő lehet kotorni legalább egy aprócska, réges-régi vétket. Persze az ember nem rágódik folyton azon, mit vétett valamikor, de bûne, bárhogy igyekszik is elfelejteni, úgy vándorol a testében, mint a szilánk, és sose lehet tudni, mikor döf egyszer csak belé. Jevgenyij Alekszandrovics Jevtusenko
10. Jó az, ha a szerencsétlen ember megbékél sorsával, de annak számára, akit a bûntudat kínoz, nem létezik békesség. A lelkifurdalás kínjai megmérgezik még azt a gyönyörûséget is, amit az ember olykor a mértéktelen fájdalomban lelhet. Mary Shelley