Ugrás a tartalomra
A nyugati férfi meg van győződve, kemény, erős agya fogságban tarthatja folyton nyílni-szökni vágyó lelkét; hiszi, hogy az ésszerûség bezárhatja az illogikus szívet, és kötözött sonkaként a spájzban tarthatja, hogy kanyarítson belőle egy falatot, ha kedve szottyan, s ideje engedi.
Kapcsolódó idézetek
-
Aki történetesen be van zárva, azt egészséges ösztönei kitörésre késztetik, el onnan, lehetőleg minél távolabbra attól a helytől, ahol egyszer már a szó szoros értelmében is bezárták.
Bodor Ádám
-
A felnőtt embert börtönbe zárja a tudatossága. Mihelyest csak egyszer is hatásosan beszélt vagy cselekedett, már fogoly, akit százak és százak rokonszenve vagy gyûlölete őriz, s akiknek érzelmeit neki ezentúl mindig fontolóra kell vennie.
Ralph Waldo Emerson
-
Az emberek azt hiszik, hogy birtokolnak egy elmét, pedig az elméjük az, ami fogva tartja őket.
Bob Marley
-
Az ember egyszerûen van felépítve. A fogaskerekek mindenkinek ugyanolyanok a fejében. Itt van a vágy a jobb életre, itt a félelem, itt a bûntudat. Több fogaskerék pedig nincs is az emberben. A kapzsikat kísértésbe kell vinni, a rettenthetetleneket bûnbe, a lelkiismeretesekre rá kell ijeszteni.
Dmitry Glukhovsky
-
Az ember lelke könnyen jóllakik az elgondolással, de a test az olyan, hogy annak száját bé kell dugni, másképp jól nem lakik.
Móricz Zsigmond
-
Nem mindig tudjuk megmondani, mi tart bennünket bezárva, bebörtönözve, szinte eltemetve, de mégis érez az ember bizonyos határokat, bizonyos kapukat. Bizonyos falakat. Mindez képzelet lenne, fantázia? Nem hiszem. Aztán felmerül az emberben a kérdés: Istenem! Sokáig tart ez még, mindig, mindörökkön örökké? Tudod, mi szabadít meg a fogságból? A mélységes, komoly szeretet. Ha vannak barátok, testvérek, szeretők, ez nyitja meg természetfeletti hatalommal, mágikus erővel a börtönt.
Vincent Van Gogh
-
Az ember, aki tényekkel veszi körül magát, aki kizárja a meglepetés lehetőségét, az intuitív felvillanásokat, a nagyívû hipotéziseket, aki nem kockáztat, az börtönbe zárja magát. Még a tudatlanság sem képes ilyen biztonsággal bezárni az elmét.
-
Az emberi szív egyvalamire vágyik. (...) Hogy megismerjék. El lehet fojtani. El lehet sorvasztani. El lehet zárni, és körbe lehet keríteni. El lehet hallgattatni, és rá lehet csukni az ajtót. Ládába lehet csukni, és el lehet ásni. Be lehet falazni. Végül azonban a szív vágyai ledöntik az ajtót, feltámadnak, és megrepesztik a vakolatot. Nincs az a bilincs, amely örökre béklyóba kényszerítené. Bárki, aki azt hiszi, képes rá, becsapja önmagát. És a körülötte élőket. A remény sosem hal meg.
Charles Martin
-
Az embert nem fából faragták, s a lekötöttség a szerencsétlensége, megfosztja bátorságától, csökkenti biztonságérzetét. Azzal, hogy egy helyhez köti magát, az ember minden feltételt elfogad, még a legrosszabbat is, és saját magát ijesztgeti a rá várakozó bizonytalansággal. A változást úgy látja, mint a befektetett fáradtság elvesztését; más foglalja el meghódított területét, neki pedig újra kell kezdenie mindent. (...) Ha marad, az ember tûr vagy támad. Ha elmegy, megőrzi szabadságát, s mindig kész arra, hogy helyet cseréljen és megváltoztassa a rákényszerített körülményeket.
Mesa Selimovic
-
A börtön rendszere úgy van kitalálva, hogy egyszerûen elvárják az embertől, hogy úgy szemlélje a világot, mint egy sztoikus filozófus, és nyomjon el magában minden igazi érzelmet. De mindenki, a börtönőrök és a rabok is, időről időre áthágja a határokat.
Piper Kerman