Ugrás a tartalomra
A nyugati kultúrában túl nagy hangsúlyt kap a fiatalosság, így a bölcsesség kevesebb figyelemben részesül. Itt volna az ideje, hogy felülvizsgáljuk és átértékeljük a kialakult helyzetet.
Kapcsolódó idézetek
-
Úgy érzem, hogy most a fiatalok egy kicsit eltompultak és közömbösek lettek a világgal szemben. Nagyon fontos lenne, hogy akarjanak változtatni és ehhez az is szükséges, hogy a kultúrát is komolyan vegyék, mert sajnos egyáltalán nem tartják fontosnak.
Hollósi Frigyes
-
A fiatalok gyakran tesznek szert elődeiknél magasabb képzettségre, és kiválóan eligazodnak a modern média világában. Pillanatok alatt kikeresnek bármit az interneten. De ha a bölcsesség valóban arról szól, hogy jobban el tudunk igazodni az élet bonyolult kérdéseiben, illetve jobban tudjuk kezelni a nehéz helyzeteket, akkor az éveknek igenis megvan a maguk súlya és jelentősége.
-
A bölcsesség, melyet annyira szoktak magasztalni, voltaképp nem is egyéb, mint a lélek ifjúságának tudatos elsorvasztása. Amint növekszünk, folyton arra törekszünk, hogy mesterséges úton idézzük elő a lélek vénségét, hogy csökkentsük a lélek ösztönösségét, hogy elöldössük a lélek érzékenységét, mely különben képtelenné tenne bennünket az életre. Ezáltal elérjük, hogy csakugyan kibírjuk a különböző megpróbáltatásokat, legalábbis átvergődhetünk rajtuk. Később azonban, amikor a megpróbáltatások elmúlnak, s megint élni és élvezni szeretnénk, döbbenve vesszük észre, hogy a fáradságosan és drágán szerzett közönyt nem sikerül átváltoztatnunk mozgékonysággá és hitté. Az ideg vezetőképessége megszûnt. Tényleg megöregedtünk.
Kosztolányi Dezső
-
A nyugati kultúra embere mintha betegséget látna az érzelmekben, pláne ha az még meg is mutatkozik a világ előtt. Talán éppen emiatt a nyugati kultúrában nagyon sok a szegényes érzelmi intelligenciával rendelkező ember.
-
A fiatalság olyan hiba, amiről az idő, sajnos, túl hamar leszoktatja az embert.
Agatha Christie
-
Sokan állítják, hogy a kognitív hanyatlást ellensúlyozza az elmélyülő bölcsesség, ami azonban egy homályos, rosszul definiált tulajdonság. Való igaz, hogy a fiatalokból gyakran hiányzik a bölcsesség és az előrelátás, ami meggondolatlan viselkedéshez vezet. Nincs azonban bizonyíték arra, hogy a bölcsesség egy bizonyos életkoron túl is tovább mélyülne, bővülne.
Venki Ramakrishnan
-
Kultúránk jelenleg olyan irányba halad, ahol a jelen vágyai fontosabbak a jövő szükségleteinél, és szemrebbenés nélkül hagyjuk a következő generációra mindazt a szemetet, adósságot és klímaválságot, amit ma okozunk. Ez a rövid távú szemlélet leértékeli mindazt, ami nem pénzben mérhető - például a gyermekekről és idős hozzátartozókról való gondoskodást -, miközben a hatalmat és a vagyont egy szûk elit kezében összpontosítja. Ha nem teszünk semmit ez ellen, hallgatólagosan támogatjuk ezt a rendszert.
Rob Hopkins
-
A tehetséget túlértékelik. Nem gondolom magam tehetségesnek, inkább szorgalmas vagyok, ami sokkal fontosabb a tehetségnél. Láttam már magam körül tehetséges embereket a lustaságuk miatt elkallódni.
Dancsó Péter
-
Nem a fizikai szépségükkel kellene mérni a nőket. Az intelligenciánál, a bölcsességnél és a kedvességnél nincs fontosabb tulajdonság, ugyanakkor maradandó, a szépség azonban elmúlik. Hiszem, hogy minden társadalom rászedi a fiatalokat, ha kizárólag a külső szépségre összpontosít.
-
Kultúránk túl nagy feneket kerít a látszatnak, a kornak és a rangnak. A szeretet az, ami fontos.
Helen Fielding