Ugrás a tartalomra
Az egész élet politika. Nem mintha a világ foglalkozna azzal, mit érzel, hanem azért, mert a világ reagál arra, amit teszel. Kis döntéseink önmagukban is apró szavazatok, amelyek valószínûbbé vagy kevésbé valószínûvé teszik, lesznek-e a jövőben szabad és igazságos választások. A mindennapok politikájában szavaink, viselkedésünk, illetve azok hiánya nagyon sokat számít.
Kapcsolódó idézetek
-
- Mintha semmi sem számítana abból, amit csinálok, akkor meg minek próbálkozzak?
- Édesem, nem. Minden, amit csinálsz, számít. Minden pillanat, minden döntés, amit meghozol, hatással van a körülötted levő emberekre, a világot millió észrevehetetlen módon változtatja meg. És nem számít, milyen a valóság, jobbá tudod tenni. Mindketten jobbá tudjuk tenni.
-
Mindig szavazzunk! Ma ezzel tudjuk a leghatékonyabban befolyásolni életünk és jövőnk alakulását. Ahhoz az egy-két órához képest, amit egy szavazáson való megjelenés jelent, egyszerûen sokkal több múlhat azon, hogy részt veszünk és kinyilvánítjuk a véleményünket. Akkor is szavazzunk, ha az összes lehetőség rossznak tûnik. Mindig vannak rosszabb és kevésbé rossz lehetőségek, ha pedig nem megyünk el, akkor mások kezébe adjuk a saját és gyermekeink sorsáról való döntést, akik esetleg a még rosszabb lehetőséget fogják választani. Minden szavazat számít, hiszen az egyenként jelentéktelennek tûnő voksokból áll össze a végeredmény, amely pedig sokszor igen fájdalmas következményekkel járhat.
Dorosz Dávid
-
Nem akadályozhatjuk meg azt, hogy mások gondolatai érintsék értelmünket, de megválogathatjuk, hogy mit fogadunk be és mit utasítunk vissza. Hatnunk kell és hatásokat kell eltûrnünk, de hathatunk jótékonyan vagy károsan, és engedhetjük magunkra hatni a jót vagy a rosszat. Ebben rejlik a választás, mely egyaránt fontos nekünk és az egész világnak: "Jól válassz: mert választásod rövid és mégis végtelen!"
Annie Besant
-
Minden tettünk döntés kérdése, az összes. Ezek a döntések meghatározzák, hogy milyen az életünk, és amint ezt megértjük, képesek vagyunk felelősséget vállalni az életünkért, és képessé válunk arra, hogy úgy éljük, ahogy csak kedvünk tartja.
-
Az Élet magadra hagy, te meg toporzékolva kívánod őt vissza, mert inspiráljon már, mondja el, hogy mennyire ügyes vagy, és mennyi minden van benned. De ő magasról tesz arra, hogy te mit akarsz. Elmegy, és teszteli, hogy mennyire hiszel abban, ami vagy. Észreveszed-e azt, ami benned van. Ki tudod-e hozni anélkül, hogy bárki hinne benned, hogy bárki azt mondaná, hogy te bizony még a világot is megválthatod. Hiszen a maga módján mindenki megváltja a maga kis világát, nap mint nap. Mindenki, aki képes tenni azért, hogy más legyen az élete.
Oravecz Nóra
-
Azt mondják, leolvashatóak a szándékaink; választjuk azt, ahogyan élünk. De mikor az élet nem úgy alakul, ahogy remélted, az elgondolkodtat. Volt egyáltalán választásod, vagy egyszerûen így kellett lennie? Mit befolyásolhatunk a döntéseinkkel, és mi az, ami egyszerûen a lényünkből fakad? Döntések... Az élet állandó szereplői. A döntés, hogy bátran továbbmenjünk, vagy meghátráljunk. Hogy megálljunk, és elszalasszuk az életet. Olykor azzal nyugtatjuk magunkat, nincs választásunk, pedig épp ellenkezőleg. Mindig van választásunk.
-
Az élet döntések sorozata. Van, amikor sokat gondolkozunk, kattogunk. Pedig semmi mást nem kellene tenni, csak élni. Cselekedni. Szeretni. Választani. Élvezni. Jóvátenni. Boldognak lenni. Élni.
Csabai Márk
-
Az egész élet valójában választásokról szól. Az ember sorsa a döntéseinek megfelelően bontakozik ki.
Robin Sharma
-
A történelem elsősorban annak a leírása, hogy nagy emberek nagy dolgokat tesznek; de legtöbbünk élete nem nagy pillanatokból áll, hanem kis pillanatokból, és minden kis választással, minden kis döntéssel meghatározzuk önmagunkat. Õszinték vagyunk? Hûségesek vagyunk? Büszkék vagyunk magunkra? Vagy csalódást okoz az, akivé váltunk? Az élet sose úgy alakul, ahogy tervezzük, váratlan dolgok történnek, amelyek új és izgalmas lehetőségekkel ajándékoznak meg, és előbb vagy utóbb arcul csap minket a valóság.
-
Ha elkezdünk gondolkozni a napi döntéseink következményeiről, etikusabb döntéseket fogunk hozni. (...) Életünk minden napján hatással vagyunk, és a döntéseinken múlik, hogy milyennel.
Jane Goodall