A próza mindaddig rab volt, míg a sorokat végig kellett írni, fogoly madár: lapszéltől lapszélig. Nem mondom, kevéskét lehetett játszani: gyakori új bekezdések, párbeszéd, ez az... De ez is rabság volt, legfeljebb cifra rabság. Mióta a sorokat nem írom végig, hát tényleg szárnyalok...

Kapcsolódó idézetek

1. A vers azért sokkal jobb, mint a próza (...), mert versíráskor a sorokat nem kell végigírni. A próza rabszolgameló. Női dolog. Öregasszonyos. Az öregasszony és az író nem sokban különbözik. Mindkettő egész nap ül a székében és sorokat köt egymás alá. Semmi szabadság. Én a sort ott hagyom abba, ahol jólesik. Ez férfias szabadságot ad. A költő, kérem, az férfi, az író nyámnyila némber. Csak hasonlítsunk össze, kérem, egy Ady Endrét, aki talpig férfi és talpig költő, egy Mikszáthtal, aki nagy író, ám a sok üléstől olyan vastagra hízott, mint egy szakácsné. Cserna-Szabó András
2. Szinte az irrealitásig megnő mindennek a súlya, ha az ember fogoly, és csak néhány levelet kap. Egy szándéktalan mondat, amely ha más körülmények között íródik, semmit sem jelentett volna, villámmá lehet, és tönkreteszi az ember életét, mint ahogy egy másik mondat hetekre melegséget adhat, noha éppoly szándéktalanul íródott, mint az első. Hónapokig tudunk tépelődni olyan dolgokon, amelyeket a levél írója már a boríték leragasztásakor elfelejtett. Erich Maria Remarque
3. Volt, amikor messzire szálltam, Többé már nem bír el a szárnyam, Elfáradt már, mégis szállni kell. Mindig álmodtam egy szebb világról, S lassan eltûnök a nagyvilágból, S még nem jöttem rá, miért vagyok én. Demjén Ferenc
4. Élem az életem, vagy álmodom, hogy élek, Mint a remény rabjai, néha a szabadságtól félek.
5. Azt gondoltam, újrakezdhetném. De most már tudom, az ember sohasem tud teljesen újrakezdeni. Valójában nem. Azt gondolja, mindent a kezében tart, igazándiból azonban foglyul van ejtve, mint légy a pókhálóban. Lehet, hogy ezért tetszik a munkám. Egész nap csak számokkal van tennivalóm... és a végén mindig van egy eredmény. Mindennek van egy logikája, rendje. A számokra ráhagyhatja magát az ember. Barack Obama
6. Mikor alszom, eszem, vagy beszélgetek vidáman, azt hiszem, szabad vagyok s magamé már egészen: Te jössz és szívemre ejted parancsoló kezed s én látod újra, újra, jaj, újra rab leszek.
7. A gondolataid betakarnak, és álmaimban táncolok veled, hogy visszatérjen a hajnal. (...) Az a baj, hogy anélkül lépek át egyik évszakból a másikba, hogy a karomba zárhatnálak, de továbbra is él bennem a remény. Consuelo de Saint-Exupéry
8. Nem bírtam, nem mertem és nem akartam A két karomba zárni. Féltettem összhangját a szíveinknek, Féltettem őt az élet vad kezétől, S féltettem kényes, önző magamat. Elengedtem hát, hogy megőrizhessem, Mint pók a fonalat -: Helyette - róla szőtt álmaimat! Reményik Sándor
9. Szabad vagyok a választásra, szüleimnek letudva az, amivel tartozom nekik, amiért fölneveltek, etettek, ruháztattak, iskolába-egyetemre járattak... Betöltöttem az álmukat: okleveles mûvész lett a lányuk. De mihez kezdek ezután? Ha tovább játszom ezt a szerepet, akkor minden kezdődik elölről... Szakítani kellene, erő kellene, éltető levegő, bátorság... (...) Talán most ki tudnám vívni függetlenségemet, ahogy azt már gyermekkoromban annyira szerettem volna, amikor mindent szigorúan előírtak: mit játszom, kivel állok szóba a gyermekek közül, hánykor fekszem, mennyit tanulok, reggel vagy este iszom-e meg a csupor tejet, ki kísér haza a tánciskolából, milyen ruhát varrnak nekem... És ez így ment mindenben, a végtelenségig. Szófogadó kis rabszolga voltam, aki csak néha lázadt föl, akkor is nyafogva, akár a beteg macska, mely állatot különben szívből utálok. De most ennek szeretnék véget vetni, felnőttségem jogán. Hogy valóban szembenézhessek azokkal az akadályokkal.
10. A verseket át is kell élni. Szenvedni kell érteik sokat. Könnyekkel kell végigöntözni az összecsengő sorokat.