Ugrás a tartalomra
Nem bírtam, nem mertem és nem akartam
A két karomba zárni.
Féltettem összhangját a szíveinknek,
Féltettem őt az élet vad kezétől,
S féltettem kényes, önző magamat.
Elengedtem hát, hogy megőrizhessem,
Mint pók a fonalat -:
Helyette - róla szőtt álmaimat!
Kapcsolódó idézetek
-
Magamhoz vonnék néha valakit
Közel, közel,
Közel hozzám a félelmes magányba.
De szegett szárnyként visszahull a két kar,
És visszahull a nagy ölelés vágya,
A kitárt karok félszeg ritmusát
Nem a szív dirigálja.
Reményik Sándor
-
Gyönyörûen mondta valaki, hogy barátja az ő "lelke fele". Én is úgy éreztem; lelkem az övével egybeforrva egy lélek volt két testben. S talán azért irtóztam tovább élni, mert nem akartam fél-életet; s azért féltem meghalni, nehogy, akit annyira szerettem, velem és bennem egészen meghaljon.
Szent Ágoston
-
Túl sokat álmodtam, álmodtam rólad.
Túl sokat néztem a távolba várva.
Itt tartlak most a karomba zárva
És nem vagy közelebb.
Balázs Béla
-
Súlyosnak éreztem a karom és a lábam, csalódás ült rám, valami névtelen, lebegő zavar fogott el. Nem akartam betolakodni a világába. Csak egy ideig át akartam ölelni, a mellkasomra húzni a fejét. Csak át akartam ölelni, míg teste kemény munkával átadja magát a múltnak.
Michael Cunningham
-
Nem tudok úgy beléd bújni, hogy ne hiányozzál még. Nem tudlak olyan szorosan magamhoz húzni, hogy ne hiányozzál még. Vágyódom rád, s néha azzal áltatom magam, hogy mint egy madárkát elfogtalak, a markomba szorítalak, végre az enyém vagy, de közben azért ott lappang bennem az aggodalom: elszállsz.
Müller Péter
-
Törekedhetünk sok dologra, de nem érjük el csak azért, mert akarjuk. Inkább élem az életem közel a madarakhoz, mintsem arról álmodjak, hogy szárnyaim nőnek.
-
Te és én, egy újabb csalódás, ezt az elején tudtam,
Mégis hozzád fûztem álmokat, sorokat neked írtam.
Belül sírtam, kívül nevettem, de mi mást tehettem?
Éreztem, hogy nem lehetsz már túl sokáig mellettem.
Még sem féltettem, hagytam, hogy szépen
Kimondjuk a búcsút, és az álom véget érjen.
Fluor
-
Önmagamról megfeledkezve féltem őt, tudván, hogy elvesztése egyben az én vesztem is. Ha elvennéd tőlem, megvakítanál. Megvakítanád szívemet, lelkemet; arra kényszerülnék, hogy ne lássam többé az élet, a Világ szépségét.
Vavyan Fable
-
Túl sokat álmodtam, álmodtam rólad.
Itt tartlak most a karomba zárva
És ölelsz és csókolsz és mindhiába.
Nem férsz közelebb.
Balázs Béla
-
Annyira a magaménak akartalak, hogy szívem szerint nyakörvet akasztottam volna a nyakadba. És ez engem is megrémisztett. Muszáj volt távol tartanom magam tőled. Máig képtelen vagyok barátokat szerezni. Hiszen még mindig rettegek.