Ugrás a tartalomra
A ragadozók többnyire a beteg, bénázó felnőtteket, persze a gyengébb borjakat, meg a már fáradtan poroszkáló öregeket szemelgetik. A növényevőknél nyugdíjas problémák nincsenek.
Kapcsolódó idézetek
-
Oh, a generációs ellentét nem új kitalálás! De hát az öregeknek az a dolguk, hogy gyomláljanak, a fiataloknak meg, hogy burjánozzanak.
Zs. Tüdős Klára
-
Sem a fûnek, sem a fiatal fáknak nincs ínyére, ha a tehenek vagy az őzek lakmároznak belőlük. Mindegy, hogy egy farkas tép-e szét egy vaddisznót, vagy egy szarvas legel-e le egy tölgyfamagoncot - mindkét eset fájdalommal és pusztulással jár.
Peter Wohlleben
-
Néhány főúr vadászterületet akar ebből az országból. Vigyázzanak, mert ha így dolgoznak, a vadak fognak vadászni.
Ady Endre
-
A legtöbben mennek a nyáj után. Csak tudod, a birkákat levágják.
-
A vadászat a túlélés egy módja mind az állatok, mint a természeti népek számára, akik továbbra is ezáltal jutnak táplálékhoz, menedékhez, orvossághoz és meleghez. Én is megeszem a fácánt, a hegyesfarkú fajdot, a vadkacsát és a többi madarat, amelyet elejtek, de számomra a fő értéket nem a húsuk képviseli, hanem az, hogy segítenek fenntartani kapcsolatomat a vad természettel. Lehetővé teszik, hogy évente egy-két hétre megint kiélesedett érzékekkel bíró ragadozóvá váljak, hogy felfedezzem énem vad és szinte elfelejtett részét, és hogy teljes életet éljek a vadonban, ami sajnálatosan ritka élmény a mai modern világban.
-
Aki prédaként viselkedik, azt le is vadásszák.
Mártonffy András
-
A tolvajokat megbüntetik, börtönbe zárják, de az ilyeneket, akik elcsábítják a vénülő férfiakat és szétrombolnak életeket, nem bünteti a törvény.
Gerlóczy Márton
-
Az az életforma, melynek kiindulópontja a pénz törvénytelen megszerzése, ismert kockázattal jár. Ahol a ragadozó mértéktelenül zsákmányol, ott előbb-utóbb a vadászok is megjelennek.
-
Rendszerint a szegény fogja meg a madarat, és a gazdag eszi meg.
Mikes Kelemen
-
Az öregek, ha egymás közt vannak, nem is olyan öregek.
Gabriel García Márquez