Ugrás a tartalomra
A Rák jegyû ember az édesvizû tavak szelíd ringásának és a folyó áramlásának zenéjében él, - úgy szeret, mint gyermekét az anya, akinek érzelmei megállnak a család határainál. Csak az "övéit" szereti.
Kapcsolódó idézetek
-
A nő szelid, csöndes magányban
Családi érzelmeknek él.
Merengve jár, fák közt, az árnyban;
Szép arcza így marad fehér.
Reviczky Gyula
-
Az ember makacs lény; szereti a sorsát, akkor is, ha ez a sors a láva.
Márai Sándor
-
Az ember úgy van a dalaival, mint szülő a gyermekeivel, aki a szívével egyformán szereti az összeset, még ha esetleg az eszével tudja is, hogy van, amelyik szebb vagy jobb a másiknál.
-
Az ember nem játszhatja ki a létet magyarázatokkal, csakis elszenvedheti, miközben szereti vagy gyûlöli, imádja vagy rettegi, a boldogság és az iszonyat ama váltakozása szerint, mely maga a lét ritmusa, hullámzása, disszonanciája, hol keserû, hol örömteli lendülete.
Emil M. Cioran
-
Indulatok, szenvedélyes érzelmek laknak benned, de bármekkora az erejük, végül is még mederben folynak, nem öntenek ki, nem okoznak árvizet az életedben.
Ara Rauch
-
Az embernek lehet több felesége, több gyereke, több barátja is: de anyja csak egyetlenegy lehet, azt az egyet hát gyöngéden kell szeretnie, ameddig csak lehet.
Arthur Conan Doyle
-
Boldog az az ember, aki szereti és tiszteli apját és anyját, mint ahogy a bimbó szereti a megtartó, tápláló gyökeret, mint ahogy a folyó szereti a forrást, mint ahogy a madár szereti a fészket, mert hatalmas nyugalom, béke, öröm és fény születik meg benne.
Böjte Csaba
-
Szeretlek, mint az anyját a gyerek
és mint a virág a tavaszt
és mint a medrét a folyó.
Mint a mosolyt az öröm, úgy szeretlek.
-
Virág a virágban, kő a kőben, ég a tengerben, ember az emberben látja meg képmását, és leli meg együvé tartozását.
-
Azt sugárzod magadból, amit a lelkedben, önmagadban átélsz. Ami benned történik, az árad belőled. Akiben öröm él, abból öröm árad. Derû.
Müller Péter