A ráncaim: a lélek naplója. Az élet tükre. A szívdobogás átirata. (...) Körbefutják az arcomat, mint girlandírással lejegyzett novellák, lúdtollal, keményen és határozottan, vadul és brutálisan megírt regények.

Kapcsolódó idézetek

1. A ráncok az élet írásjelei.
2. A fiatalság regénynek, bonyodalmas történetnek látja az életet. Vidám, romantikus, kalandos, érdekes történetnek. De azok, akiknek fiatalsága már elmúlt, tudják, hogy az élet sokszor nem oldja meg a történet bonyodalmait.
3. Nyomtalanul nem múlik el az élet, Valaminek mindig történnie kell. Látod, a szemem alatt már Ott van néhány ránc, én mégis Az vagyok, akinek engem látsz. Tankcsapda
4. Az életem lemeze fordul. (...) Van, ahol reccsen és zörög, van, ahol ugrik, túlpörög, megcsuklik a hang egy karcolásban, s remeg az ív, kihagy a szó, kihagy a szív. Adamis Anna
5. Ha pontosan leírok mindent, amit érzek, a naplóm hírvivő lesz a lelkem és a testem között. Az érzéseim tolmácsa lesz. Daniel Pennac
6. Én úgy gondolok egy novellára vagy regényre, mint egy apró szívre, amely egy beláthatatlanul nagy, komplex testet képes életben tartani, mozgatni. Az erdő szíve is egy ilyen parányi izom, és mint író hiszek abban, hogy minél többen olvassák, annál nagyobb lesz az az erdő/test, amit visszahozunk az életbe, és átmozgatunk.
7. Az ábrándok a jellem tükörvillódzásai. Örkény István
8. Hogy miért írok? Azért, mert a könyvek erősebbek, mint az élet. Szebben nem is lehetne visszavágni az életnek, mint egy könyvvel. A könyvek szellemünk sérthetetlen falának, emlékezetünk bevehetetlen erődjének a tanúi.
9. Az irodalom feneketlen fölfordulás, a szívre mért kiheverhetetlen csapás, valami elementáris bátorság és bátorítás, és ugyanakkor mégis olyasvalami, mint a halálos betegség. Kertész Imre
10. Vadidegen testek csapódnak be életünkbe, és eltûnnek hirtelen, de úgy, hogy még véletlenül se mondhassuk: nyomtalanul! Hiszen, ha úgy lenne... akkor talán nem okozna gondot a megnyilatkozás, s minden keserûség nélkül megrajzolhatnám életünk vidékének domborulatait (...) Csakhogy más a helyzet! Úgy tesznek e testek, mintha megértenének minket, s belevésődnek lelkünk érzékeny márványfalába, hatalmas üreget marnak belé - ám erről szólani, ehhez már kevés a józan ész. Csupán kaland lenne az élet? Korántsem. S mégis beléveszünk regényeibe, otromba cselszövéseibe; bár megnyugtató: szeretünk élni. Sziveri János