Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A rendszerváltás óta minden október 23-án tömegesen jelen van a ballonkabát, csak az élő elem, a statiszta cserélődik benne. Ezek szerint vannak, akik úgy gondolják, harminc ballonkabát látványától az ember azonnal 1956-ban érzi magát.

Keresztury Tibor
🐶 Kutya 👧 Húg
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Vannak pillanatok, amikor úgy látjuk, hogy minden megváltozott körülöttünk; még a mozdulatok is új jelentőséget kapnak, talán a nap egyes órái is megváltoztatták helyüket. Guy de Maupassant
  2. Semmi nem változik; ami változik: az ember saját maga. Nem az, hogy idősebb lesz, vagy ilyesmi. Nem éppen azért. Csak éppen megváltozik. Mondjuk, most kabátban megy. Vagy az, aki legutóbb a párja volt, skarlátot kapott, és most más a párja. (...) Vagy az ember hallotta, hogy a szülei reggel állati nagy parádét rendeztek a fürdőszobában. Vagy az ember csak elment az utcán egy pocsolya mellett, amin szivárványszínû benzinfoltok úsznak. Úgy értem, az ember kicsit mindig más, nem tudom ezt pontosan megmagyarázni. És még ha tudnám is, nem biztos, hogy akarnám. Jerome David Salinger
  3. Mire az ember háromig számol, ismét nyakán a karácsony. Engem mindig elborzaszt, hogy egyik nap még a mindenszentekre emlékeztetnek bennünket az üzletek, másnap azonban már csillog-villog a karácsonyi dekoráció. Szulák Andrea
  4. Olyan időket élünk, amikor a technikai és társadalmi változások szédítő sebességgel követik egymást. Életmódunk drámai váltásai egy generáció vagy egy évtized leforgása alatt, de néha akár egy éven belül bekövetkezhetnek. Mindig minden megújul, ugyanakkor mégsem tudunk szabadulni az érzéstől, hogy múltunk hibáit ismételjük egyre gyorsuló ütemben. Valahogy mindig elmulasztjuk felismerni őket.
  5. Tudnotok kellene: bármit is csinál az ember, mindenképpen örökké él. Legfeljebb ruhát cserél. Hogy mikor, annak nincs jelentősége. Az élet örök. Szepes Mária
  6. Az emberek egyik percről a másikra megváltoznak; vagy talán csak az változik meg, ahogyan látjuk őket?
  7. Vannak emlékek, melyek újragondolva idővel megváltoznak az emberben. Lakatos Levente
  8. Az élet olyan, mint egy szüntelen jelmezbál: örökké ruhát, arcot, maszkot cserélünk. Müller Péter
  9. Amint az év bankjegyét januárban fölváltottam, a kisebb címletek kifolynak a kezemből: újra nyár van, megint egyszer hóvége, újra kedd. Úgy nő tovább az élet szakadatlan, mint kötött sál, melyet a köszvényes kezek reflexmozgása nyújt, bár a mész megülte agyban többé se terv, se szándék, csak a szokás uralma. Rakovszky Zsuzsa
  10. A változás azt jelenti, hogy újra választhatunk. Valami újjá válhatunk. Karen Marie Moning
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat