A sitten az ember folyton efféléken töpreng: vajon kivel találkozom az első napon odakint? És a második nap? A harmadikon? Aztán idekint rájössz arra, hogy senki nem olyan, mint az emlékeidben. Talán te magad sem. Hol egy arc, amelyik nem változott, amelyik még ismer engem, amelyik ugyanúgy néz rám, mint azelőtt?

Kapcsolódó idézetek

1. Megtalálhatod azt az embert, akit az emlékeidben keresel? És ha meg is találod, el tudod magaddal hitetni, hogy valóban az ő életét éld? Hogy újra melletted legyenek mindazok, akik számára te már régen megszûntél? A valóságnak rengeteg arca van, és mindig a sajátunkét a legnehezebb felismerni.
2. Valami olyasmi van ott, amit nem akartál, hogy ott legyen, de mégis ott van tüskeként a húsodban. Szenvedsz, és közben reménykedsz, hogy holnap már nem lesz ott. De emlékszel a tegnapodra? A tegnapod ugyanilyen volt, és a mára vártál (...). És ugyanígy jön majd el a többi holnap is. Osho
3. Az embernek mérhetetlenül nehéz a jelenre összpontosítania: mindig azon töpreng, hogy mit csinált, miképpen csinálhatta volna jobban, mik a tettének a következményei, és miért nem úgy cselekedett, ahogy cselekednie kellett volna. Vagy éppen a jövővel van elfoglalva, hogy mit fog csinálni holnap, milyen óvintézkedéseket kell tennie, milyen veszély leselkedik rá a sarkon, hogyan kerülje el a kényelmetlenségeket, és hogyan érje el, amiről mindig álmodott. Paulo Coelho
4. Annyi emberrel találkozol naponta, a metrón, az utcán. Mindegyikük számodra ismeretlen életet él. Lehet, hogy az egyetemen melletted ülő fazon zongorázik, és minden este komponál, a fagylaltárus pedig valójában megszállottan ír. A létük mégis hidegen hagy, és újra meg újra visszatérsz a saját kis világodba. Erre hirtelen találsz valakit, akivel minden más. Semmit nem tudsz róla, de úgy érzed, hogy jól ismered.
5. Nem tudhatod, ki jön veled szembe, És kit találhatsz egy másik testben. Örök ellenség, régi barát, Vagy akivel sorsod megosztanád. Salvus
6. Változás. Olykor észre sem veszed. Olykor egyszer csak fejbe vág. És olykor átfordulsz a sarkon, és valahogy más emberre ismersz magadban, és a világ sem olyan már, mint előtte volt.
7. Elképzelem, mit érez két ember, mikor hosszú évek után találkoznak. Azelőtt sûrûn érintkeztek, tehát azt hiszik, azonos tapasztalat, azonos emlékek fûzik össze őket. Azonos emlékek? Itt kezdődik a félreértés: nem azonosak az emlékeik; mindketten két-három szituációt őriznek a múltból, de ki-ki a sajátjait; emlékeik nem hasonlítanak; semmi közük egymáshoz; még csak mennyiségileg sem mérhetők össze: egyikük jobban emlékszik a másikra, mint viszont; nem csupán mert az emlékezőtehetség egyénenként különböző (ez a magyarázat még mindkettőnek istenes), hanem (és ezt már kínosabb beismerni), mert nem egyformán fontosak egymásnak. Milan Kundera
8. Az élő ember arca sosem tükröm, talán mert olyan mozgékony és változó, önmagára sem mindig hasonlító; mert vajon egyaránt önmagára hasonlít a mosolygó és zokogó ember is? Nem, az embernek nem mindegyik arca azonos önmagával; a sok lehetséges arca, a sok lehetséges arckifejezése, fintora, szemöldökrándítása, ránca, csodálkozása, elsötétülése, derûje, borúja, dühe közül csak egy - vagy talán kettő? három? - jellemző igazán az emberre, aki az arc mögött él. Bodor Pál
9. Néha észre sem veszed, hogy valami megváltozott, azt hiszed, hogy te te vagy, és az életed nem változik. De egy nap felébredsz, körülnézel és már semmi sem ismerős, egyáltalán semmi.
10. A szerelem jön és megy, és az ember előtte se ismeri ki magát, meg utána se ismeri ki magát, és legfőképp akkor nem ismeri ki magát, amikor itt van. Robert Seethaler