Az élő ember arca sosem tükröm, talán mert olyan mozgékony és változó, önmagára sem mindig hasonlító; mert vajon egyaránt önmagára hasonlít a mosolygó és zokogó ember is? Nem, az embernek nem mindegyik arca azonos önmagával; a sok lehetséges arca, a sok lehetséges arckifejezése, fintora, szemöldökrándítása, ránca, csodálkozása, elsötétülése, derûje, borúja, dühe közül csak egy - vagy talán kettő? három? - jellemző igazán az emberre, aki az arc mögött él.

Kapcsolódó idézetek

1. Igaz a mondás: az igazságnak ezer arca van. De mindegyiket soha nem ismerjük meg. Van, akit az igazság boldogít, mert a mosolygós arcát látja, míg mások szomorkodnak, amikor a valósággal szembesülnek.
2. Mindenkinek van egy hétköznapi arca, amely olyan, amilyen: látható. Van egy igazi arca, amely csak ritkán látható, még önmaga számára is. Müller Péter
3. Az úgynevezett mindennapi embernek legalább két arca van, s mindig is az volt, s két nyelve, két magatartásformája: az egyik kifelé, az elvárásoknak, a másik befelé, a családnak, a barátoknak, önmagának, s hogy ez a befelé, ez olyan makacsul őrzi a múltat, mindent, amiből lett, hogy azt "végképp eltörölni" nincsen erő. Bertók László
4. Az emberi arc éppolyan, mint a tenger tükre. Folyamatosan változik az ezernyi ellentétes és láthatatlan felszín alatti áramlat hatására. Bernlef
5. Olyanok az emberek, mint a tükrök. (...) Ott látod magad a szemükben. Ha a tükör jó és sima, a valódi önmagad látod. Így jössz rá, hogy ki vagy. És különféle emberek szemében te is más és más vagy, de ez mind olyan visszajelzés, amire szükséged van ahhoz, hogy megismerd önmagad. De ha a tükör törött vagy karcos, vagy megvetemedett... torz lesz a tükörkép. És kezded elhinni, hogy te az a (...) torz tükörkép vagy. Caitlin Moran
6. A felnőtt ember arca sohasem lehet olyan őszinte, mint a kisgyermeké, éppen azért, mert a világ tükörrendszerében kialakult az egója, s innen kezdve - anélkül, hogy ezt észrevenné - tudathasadásos állapotban él; nem akkor mosolyog, amikor kívül, nem akkor ásít, sír, unatkozik, gyûlöl, tombol, szeret, követel, vagy közönyös kívül, mint belül. És ez nem csupán akkor van, ha mások is ott vannak, akkor is, ha nincs ott senki. A kifelé nézés és a kifelé élés az ego legerősebb pillantása: ő maga is tükrökből állt össze, s örökké e tükröknek akar megfelelni. Igazi arcát csak akkor mutatja az ember, ha önfeledtté válik. Ha dühében kiborul, ha végső kétségbeesésében felzokog, ha fájdalmában felüvölt, vagy valami ellenállhatatlan kényszernek engedelmeskedve, hangosan röhögni kezd. Mindig akkor, ha túlcsordul a pohár - ha az ego hatalma megtörik. Müller Péter
7. Tükörbe sokáig kell nézni, sokszor és sokáig, amíg végre megismeri az ember igazi arcát. A tükör nemcsak sima ezüstlap, nem, a tükör mély is, mint a tengerszemek a hegyekben, s aki nagyon figyelmesen hajol (...) felülete fölé, egyszerre a mélybe lát, s mindig új és új mélységeket lát, s mindig messzebb dereng az arc, mely a tükör fölé hajol, s mindennap lehull egy álarc az arcról. Márai Sándor
8. Emberi lények vagyunk. Mindegyikünk a másiktól különböző arccal születik, s ezt mi életünk végéig hordjuk. (...) Az arc mögött a személyiség lapul, vagyis azok a jó vagy kevésbé jó tulajdonságok, melyeket ősapáidtól kaptál. Az arc a mi hovatartozásunk. Az, ami megengedi, hogy az életben elhelyezkedjünk, mondván: íme, itt vagyok. Susanna Tamaro
9. Aki a víz tükrébe pillant, először saját képmását látja. Aki elmegy saját magához, az kiteszi magát annak, hogy találkozik önmagával. A tükör nem hízeleg, híven mutatja azt az arcot, amelyet a világnak soha nem mutatunk. (...) Ám a tükör a maszk mögé lát. Carl Gustav Jung
10. Tükörbe nézni mindig kockázatos dolog. Lelkében más képet őriz az ember magáról, mint ami kívülről látszik: arcunk olyan, mint az előhívott kép: minden rajta van. Az is, amit magunkban letagadtunk. Az is, amit az élet írt rá. Az ember életmûve az arcára van írva. Müller Péter