Ugrás a tartalomra
A szabályok megszegésével az ember vállalja annak kockázatát, hogy téved. (...) Ugyanakkor a hibákból talán többet is lehet tanulni, mint a sikerekből. Egyébként pedig, aki sosem vállal kockázatot, és ragaszkodik a kitaposott ösvényhez, sosem fog kiemelkedni a tömegből.
Kapcsolódó idézetek
-
Azért nem jut sok értelmes, tanult ember nagy vagyonhoz, mert az iskolában azt tanulta, hogy a hibák rosszak. Az életben az nyer, aki a legtöbb hibát véti, és tanul belőle - úgy, hogy nem hazudik, nem csal, nem tagadja le, nem okol másokat.
Robert Toru Kiyosaki
-
Kockázatos dolog megpróbálni. De az embernek vállalnia kell a kockázatot. A tapasztalat sok mindenre megtanítana. Csak az a baj, hogy a mások tapasztalata nem elég hozzá.
Agatha Christie
-
A hibák jók. Minél több a hiba, annál jobb. A hibákat elkövetők előbbre jutnak. Bennük bízni lehet. Miért? Azért, mert ezek az emberek nem veszélyesek. Nem lehetnek túl komolyak. Azok, akik soha nem követnek el hibákat, végül leesnek egy szikláról, ami rossz, mert a szabadon eső embert felelősség terheli. Akár a fejünkre is eshet.
-
Aki hibázik, tanul belőle. Ha valaki soha nem hibázik, hogyan tanulja meg, mi a helyes, és mi nem, hogyan ismeri meg önmagát? Honnan tudja, mit képes megtenni, és mi nem illik a személyiségéhez? Minél több hibát követ el az ember, annál többet tanul.
Cecelia Ahern
-
Az embernek (...) néha nem szabad törődnie a veszéllyel, mert csak így válthatja valóra az álmait. Jobb megpróbálni, és kudarcot vallani, mint soha meg sem próbálni.
Dynamo
-
Aki áll, vár, nem cselekszik, az kevesebbszer is hibázik, de ki tudja, mikor kell megállni, és mikor kell menni? Az emberi bölcsesség soha nem fog odáig érni, hogy kiszámíthassa a sors útjait.
Lakatos Menyhért
-
Van úgy, hogy az embernek választania kell, és lemondania valamiről, amihez ragaszkodik, egy fontosabb dolog kedvéért. (...) Ha nem mond le semmiről, akkor soha nem is választ. Aki pedig nem választ, az soha nem fogja a saját életét élni.
-
Mindent meg kell próbálni, még ha olykor veszélyesnek is tûnik. Mert ha nem teszi meg az ember, azzal eleve kizárja a siker lehetőségét.
Hozleiter Fanny
-
Az ember elsősorban a saját bukásaiból, csalódásaiból tanulja a legtöbbet. Ettől még persze hajlamos vagyok ugyanazokat a hibákat többször elkövetni.
-
Az élet harc, és hibalehetőségek mindig fennállnak, ám aki fél a hibáktól, a tévedésektől, a megpróbáltatásoktól és a kellemetlen helyzetektől, az soha nem fogja valóra váltani, ami benne rejlik. Ha soha nem feszegetjük a határainkat, ha nem merünk néhanapján fejjel lefelé lecsúszni a kötélen, ha nincs bennünk semmi merészség, soha nem tudjuk meg, mi mindenre lennénk képesek az életben.
William H. McRaven