Ugrás a tartalomra
Aki áll, vár, nem cselekszik, az kevesebbszer is hibázik, de ki tudja, mikor kell megállni, és mikor kell menni? Az emberi bölcsesség soha nem fog odáig érni, hogy kiszámíthassa a sors útjait.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek nem képesek sem rosszat, sem jót tenni. A jó és a rossz csak vélekedés dolga. A bölcs cselekedeteit nem irányítja más, mint a szokás és a hagyomány.
Anatole France
-
A bölcsesség nem állomás, ahová egyszer megérkezel. A bölcsesség maga az út; a te bölcsességed az, ahogyan utazol rajta. Aki túl sebesen vágtat, nem látja a tájat.
-
Jobb olykor-olykor hibázni és helyrehozni az eltévelyedéseket, mint arra várakozni, hogy minden tökéletes legyen, és aztán soha neki sem vágni az útnak.
James Norbury
-
Sohasem könnyû útnak indulni, még akkor sem, ha az ember várja, készül rá. Sőt, még akkor sem, amikor valójában már útközben van, csak épp megpihent, s igazából csak folytatnia kell valamit, amit már javában elkezdett.
-
Az ember sohasem látja helyesen a sorsát, míg az ellenkezőjét is nem tapasztalja! És csak azt tudja igazán értékelni, ami már elveszett.
Daniel Defoe
-
Az élet rövid, s az időnek szárnya van, mely elröpít örömöt és élvezetet. Az igazi bölcsesség abban rejlik, hogy miután nem tudhatjuk, meddig tart, sosem szabad feláldozni a mát a holnapnak, a jelent a jövőnek.
Ninon de Lenclos
-
Nincs garancia arra, hogy amit az ember az életben akármilyen megfontoltan tesz is, azt helyesen is teszi. Néha bölcsebb a szívre hallgatni, mint az értelemre.
-
Az ember életében mindig adódhat betegség, vagy valamiféle tragédia. Kinél nem üt be sosem a ménkû? Akkor meg már jobb, ha felkészülten ér, mintha teljesen váratlanul. Az okos ember mindig hagy magának menekülőutat.
Jü Hua
-
Soha nem tudhatjuk, mit szán nekünk a sors. Nem ítélhetünk el másokat felelőtlenül.
Papp Csilla
-
Ébernek kell lenni, az ember sosem lehet biztos a dolgában, mert az a helyzet: amíg az ember az ablaknál áll és kifelé néz, nem történik semmi. De ha egy pillanatig nem figyel, csak egy rövid időre elfordul, azalatt egyszerre minden megtörténik.