Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A szavak, akár csúnyák, akár szépek, ezerféleképpen tudnak viselkedni attól függően, hogy ki, mikor, hol, hogyan, kinek, miért mondja őket.

Kormos Anett
🔮 Jövőkép 👶 Kereszteltek
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Néha már úgy hiszem, nagyon sok, talán minden a szavakon múlik, melyeket idejében kimond, vagy elhallgat, vagy éppen leír az ember. Márai Sándor
  2. Tudja, sokszor a szavak hibásak csak. Az ember akar valami jót, s a szavak másképpen jönnek valamiképpen, és egészen más lesz belőle, mint amit az ember akart. A szavak csak úgy jönnek, az ember nem is gondol oda, csak kimondja őket. És készen van a baj. Wass Albert
  3. A szavak ereje csodálatos, legyenek kegyetlenek vagy kedves szavak, és még akkor is, ha olyasvalakitől származnak, akit nem tart sokra az ember. Milyen sokáig ott maradnak, gyógyító vagy kísértő jelleggel!
  4. A szavak igenis számítanak: fájdalmat okozhatnak, vagy naggyá tehetnek. Brendon Burchard
  5. Van mindenféle szó. Szúró, sebző szavak, és simogató, gyógyító szavak is. (...) Hát ha a bajt szó okozta, akkor miért ne szerezhetne békét ugyancsak egy szó, egy másik? Csakhogy (...) nem találja azt a szót. Ha tudja is, hogy van ilyen, ugyan hol keresse? Még talán fûszál és bogár sincs annyi a világon, mint amennyi szó van. És ezek a szavak még színjátszóak is, mást jelentenek, aszerint, hogy ki mondja őket, kinek, mikor, miért. (...) Néha a saját kimondott szava köti gúzsba az embert. A szó uralkodik a gazdáján, ahelyett, hogy az ember uralkodna a szaván.
  6. Az emberben éppen annyi rossz van, mint amennyi jó, s hol az egyik, hol a másik kerül elő, aszerint, hogy a körülmények melyiknek kedveznek. Wass Albert
  7. A jó, a rossz csak szó, Olyan, ami sokszor változó. Dés László
  8. Az ember végtelen módon képes kommunikálni, ki jól, ki kevésbé jól. (...) Mégis egy nyelvváltásnál vagy idegen környezetben inkább hallgatunk. Még azon olyan egyszerû önkifejezések is gondot jelentenek, mint a lét, az akarat, a szeretet.
  9. Hallgatni arany. A szavak elárulhatnak, ha rosszul választod meg őket, vagy keveset jelentenek, ha túl sokat használod őket. Robyn Schneider
  10. Egy dolog lehet rossz is és jó is, attól függ, hogy honnan nézed, és ha már lehet, akkor nézzük onnan, ahonnan jó, és ahonnan előre visz.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat