Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A szerelem nem kérdezhet sokat, mert abban a pillanatban, amint elkezdünk gondolkodni, elkezdünk félni is. Megmagyarázhatatlan félelem ez, nem is érdemes megpróbálni szavakba önteni. Talán attól félünk, hogy a másik megvet, hogy visszautasít, hogy megtörik a varázs. Lehet, hogy nevetségesen hangzik, de így van. Ezért jobb, ha a szerelem nem kérdez, hanem cselekszik.

Paulo Coelho
💃 Tánc 🛍️ Eladó
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az emberi érzelmek olyan összetettek, hogy gyakran kerüljük szavakba foglalásukat. Nem akarjuk elveszíteni érzelmeink erejét és varázsát, gyakran ezért nem kívánjuk kimondani, amit valójában akarunk. Egy kimondatlan vágy valóra válása nagyon különbözik a kimondott kérés teljesülésétől. A szerelem azt jelenti, hogy nem kell olyan sokat beszélnünk.
  2. Zavarban vagyunk, amikor a szeretetről beszélünk. Részben azért vagyunk zavarban, mert nagyon keveset tudunk erről a nagy titokról, részben pedig azért, mert a szeretetet nem annyira mondanunk kell, mint inkább megélnünk. Szabó István (püspök)
  3. Néha a szerelem teljességgel érthetetlen. De nem baj. Sokkal jobb szeretni és szeretve lenni, mint azzal kínlódni, hogy megfejtsük ezt az érzelmet.
  4. - Szereted? Gondolkodnom kell. Szeretem (...)? Nem tudom. Azt hiszem, a szerelem nem ismer vacillálást, méricskélést. S ha egyszer nem vagyok benne biztos, szeretem-e, akkor világos a dolog: nem vagyok szerelmes... - Nem - mondom ki kereken. - Nem szereted, mert nem mered szeretni. Próbáld egy kicsit sarokba vágni az eszed. Oda, ahová az érzéseidet dugtad. És hadd jöjjenek elő azok az érzések. Merj lovagias lenni az érzéseiddel. Add meg nekik a sanszot, hogy egyenrangú párbajpartnerek legyenek az eszeddel szemben. Merj szembenézni a valósággal. Gyáva dolog, fiam, ha eleve elvágsz minden utat... Tanulj meg egyvalamit: úgy nézz minden helyzetre, amibe belecsöppensz, hogy soha többet nem jön vissza. Szilvási Lajos
  5. A szerelem nem kér, nem követel. A szerelemnek olyan erősnek kell lennie, hogy önmagát bizonyítsa. Akkor már nem vonzódik, hanem vonz. Hermann Hesse
  6. Nem kell mindig válaszolni a kérdésekre. Néha a hallgatás a válasz. Sőt! A hallgatás néha többet mond, mint a beszéd. Ha például egy fiú megkérdezi egy lánytól, hogy szeretsz-e, és a lány rámosolyog, az többet jelenthet, mintha ötször eldarálná, hogy: imádlak! Persze, ha komoran lehajtja a fejét vagy félrepislog, az is jelent valamit. Nógrádi Gábor
  7. A szerelem varázslatos, romantikus, féktelen... de a szerelem és a szeretet két külön dolog. Vagy? Nem így van? Senki sem bír éveken keresztül szerelmes lenni. Amikor az ember szerelmes, nem tud másra gondolni, elfelejti a barátait, a munkáját, az éhséget. Ha egyfolytában szerelmesek lennénk, éhen pusztulnánk. A szeretet azt jelenti, hogy... olykor-olykor szerelmesek vagyunk. Józanul. Fredrik Backman
  8. A szeretet növekszik, kikívánkozik. És ha már nincs hely, robban. Ha túlárad szeretettel, ami nem találhat magának utat, akkor keres. És akkor nem kérdez, hogy akarod-e, nem kérdezi, hogy lehet-e. Csitáry-Hock Tamás
  9. Az, hogy szeretjük egymást, nem téma köztünk, sose mondjuk, mert úgy vagyunk vele, hogy szavak nélkül is tudnunk kell. Fontosabb, hogy tudjunk együtt nevetni, tudjunk sokat beszélgetni és mindig számíthassunk egymásra. Ezek nélkül mondogathatnánk egymásnak, hogy "szeretlek", egymilliószor is naponta, nem lenne mögötte semmi. Leiner Laura
  10. Minden döntésed előtt gondold át, hogy a félelem vagy a szeretet motiválja-e! Ha félelem szül egy tettet, az nem vezet jóra. Inkább vegyél egy mély levegőt, cseréld ki a szándékodat olyanra, aminek a szeretet az alapja, és utána cselekedj! Arató Mónika
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat