Ugrás a tartalomra
A szerelmes csók stresszhatást vált ki a szervezetből. Felgyorsul a pulzus, nő a légzésszám, emelkedik a vérnyomás. Egy csók három perccel rövidíti meg az életet.
Kapcsolódó idézetek
-
Különös, az emberi lények imádják ezt csinálni, holott vérnyomáskrízist, végtagremegést, tachycardiát, egyéb kritikus tüneteket okoz. Ráadásul a felek ritkán érik be ennyivel. Amikor ők még azt hiszik, békésen játszadoznak a nyelvükkel, valójában máris féktelenül kalózkodnak, gondolatban és tettleg egyaránt, hiszen a kezek például szabadon maradnak. Szabadon, de nem nyugton. A csók békés jellege megszûnik. A végtagok önállósulása folytán a szervezet maradék nyugalma is felborul. A belső részek bolydultan hullámzanak, áradnak, emelkednek, süllyednek. Hormonok, nedvek zubognak. Kész csoda, hogy a többség túléli.
Vavyan Fable
-
A csók, mármint az igazi csók, szétzúzza a megszokást, elfelejteti a kicsinyes vitákat, féltékenységeket és a házasélet mindennapjaira rátelepedő apró nyûgöket.
-
Egy ölelés (...) sokkal többet jelent két test érintkezésénél. Egy ölelés azt jelenti: nem vagy fenyegető, nem félek ennyire közel kerülni hozzád, el tudok lazulni, otthon érzem magam, védett helyen, ahol megértenek. A hagyomány szerint valahányszor szívből átölelünk valakit, egy nappal meghosszabbodik az életünk.
Paulo Coelho
-
Az ölelés egészséges: erősíti a test immunrendszerét, egészségesebbé teszi az embert, gyógyítja a depressziót, csökkenti a stresszt, megkönnyíti az elalvást, felélénkít.
Elmore Leonard
-
Az ölelés oldja a stresszt, növeli az összetartozás érzését, csillapítja a fájdalmat.
Gretchen Rubin
-
A csók rövid fizikai gyönyör, mégis partokat elöntő lélekáradathoz vezet.
Friedrich Dürrenmatt
-
Mennyi mindent ki tud fejezni egy csók! Nem csak szerelmet és meghittséget, hanem keserûséget és haragot, akaratot és alávetettséget. Simogathat és megsebezhet.
-
A szerelem testi, fizikai jelenség is. Felgyorsítja a pulzust, a lélegzetet... beindítja a könnyeket.
-
Egy kutya tíz évvel meghosszabbíthatja az életünket. A szeretet, a gyengédség, a törődés és a baráti kapcsolat, amit egy kutya jelent, mérsékli a stressz negatív hatásait.
-
Csókkal is lehet ütni, talán némely csók súlyosabb sebet ejt, mint a bot. Halálos is lehet.
G. Hajnóczy Rózsa