A szerelmi kapcsolatokban finom vonal húzódik a gyönyör és a gyötrelem között. Igazság szerint közkedvelt hiedelem, hogy a gyötrelem nélküli kapcsolat értelmetlen. Egyeseknek a fájdalom növekedést is jelent. De honnan tudjuk, hogy hol végződik a növekvő fájdalom és hol megy át gyötrő fájdalomba? Mazochisták vagy optimisták vagyunk, ha továbbmegyünk ezen a vékony vonalon? És ha már kapcsolatról van szó: honnan tudjuk, hogy mikor elég az elég?

Kapcsolódó idézetek

1. Nagyon keskeny vonal választja el a gyönyört a fájdalomtól. (...) Megmutathatom neked, milyen gyönyörteli lehet a fájdalom. Most még el sem hiszed, de pontosan ezt értem a bizalmon. E. L. James
2. A szeretetet nem lehet valamiféle skálán mérni, és most megértette, hogy ez a fájdalommal sincs másképp. A fájdalom egyre jobban növekszik benned, és amikor azt hiszed, hogy már a tûrőkepésséged határára értél, akkor szépen elkezd szétterjedni minden más irányban is, míg végül túlcsordul, megérint másokat is, és összekeveredik azok fájdalmával. És bár nagyobbra nő, valahogy mégis kevésbé nyomasztóvá válik.
3. A szerelemre mindkettő érvényes: egyszerre gazdag és fájdalmas, egyszerre gyötrelem és eksztázis - mert a szerelem a föld és az ég, az ismert és az ismeretlen, a látható és a láthatatlan találkozása. A szerelem a határvonal, ami elválasztja az anyagot a tudattól, a határvonal az alacsonyabb és a magasabb között. A szerelem gyökerei a földbe nyúlnak - innen van a fájdalom, az agónia. Az ágai pedig az égbe nyúlnak - innen az eksztázis. Osho
4. A fájdalom néha elkerülhetetlen, de a szenvedés nem. Képzeljük el, hogy boldog kapcsolatban élünk valakivel, akit aztán elveszítünk. Nyilván fájdalmat fogunk érezni, ez teljesen természetes. Ha azonban tovább cipeljük ezt a fájdalmat, és egyfolytában összetörtnek érezzük magunkat miatta, az már szenvedés.
5. Szerető társakként óvatosan egyensúlyozunk egy kifeszített kötélen. Amikor a kétség és a félelem szele kezd fújni, ha pánikba esünk és megragadjuk egymást, vagy hirtelen elfordulunk egymástól, hogy menedéket keressünk, a kötél még jobban kileng, és még inkább egyensúlyunkat veszítjük. Ahhoz, hogy a kötélen maradjunk, együtt kell mozdulnunk, és reagálnunk kell egymás érzelmeire. Ha összekapcsolódunk, kiegyensúlyozzuk egymást. Újra érzelmi egyensúlyba kerülhetünk.
6. Ha az ember szerelmes akar lenni, akkor vállalnia kell annak kockázatát, hogy a szíve összetörik, méghozzá úgy, hogy szinte már meg se lehet javítani. Vannak olyanok, akik képesek boldogan elélni e nélkül a fájdalmas élmény nélkül, de vannak olyanok is, akiknek ez nem megy. Kénytelenek vagyunk kitenni magunkat ennek, ha érezni akarjuk, hogy élünk. A határtalan boldogság és a borzalmas bánat végletei között létezünk, és kibírjuk.
7. A legtöbb érzelem, legyen az bizalom, szerelem, gyûlölet vagy félelem, a legtöbb esetben csak fájdalmat okoz. De az élet erről szól, s ezt el kell fogadni, ahogy el kell fogadni a boldogságot is, akármi van mögötte.
8. A szerelmet vagy érezzük, vagy nem, és nincs az az erő, ami ki tudná kényszeríteni. Színlelhetjük, hogy szeretünk. Megszokhatjuk a másikat. Egész életünket leélhetjük valakivel kölcsönös megértésben, barátságban, cinkosságban, családot alapíthatunk, (...) és mégis úgy érezzük, hogy van valami szánalmas üresség az egészben: valami fontos hiányzik. Paulo Coelho
9. Nyugalmas állapotban a szerelem elveszíti körvonalait, vonásai elmosódnak: nem is tudjuk, valóban vele van-e dolgunk. Összeveszés vagy megcsalás kell ahhoz, hogy felismerjük arculatát, és tisztán lássunk benne. Csakis akkor csinálhatjuk meg a mérleget, és állapíthatjuk meg, vajon továbbra is ragaszkodunk-e egymáshoz, vagy gyûlöljük egymást, vagy pedig közömbösek lettünk egymás iránt. Étienne Rey
10. A gyönyör a fájdalom szakadékába zuhan, ha nem ismer határt. De határt ismerni nehéz abban, amit jónak hittél. Lucius Annaeus Seneca