Ugrás a tartalomra
A szeretet arca a bizonyosság. (...) Nincs agyalás azon, hogy ott legyek valaki számára vagy sem, csak azon, miképp. Nincs kérdés arról, hogy miért nincs ott, mert aki szeret, ott van, így vagy úgy.
Kapcsolódó idézetek
-
A szeretet olyan, mint a fal, ott áll mindig, és ha kell, nekitámaszkodhatok. Nem kérdezi, miért, csak segít, ha kell, meghallgat, figyel rám, mellette pont olyan lehetek, amilyen éppen vagyok, érzem, nem vagyok egyedül, mert ott van mellettem feltétel nélkül.
-
A szeretet örül a másiknak, úgy, ahogy a másik van. Kritika nélkül, nem várva, hogy a másik változzék olyanná, amilyet én szeretnék, azt képzelve, hogy az majd milyen jó lenne a másiknak is.
Feldmár András
-
A szeretet olyasmi, mint a boldogság. Melengető érzés, amelytől az embernek nevetnie kell, csak úgy, bár senki sem mondott semmi vicceset.
-
Aki szeret, az nincs többé egyedül, mert az, akit szeret, mindig jelen van. Aki szeret, az már nem akar többé a saját élte központja lenni. Engedi, hogy életének más legyen a központja, és ezt nyereségnek és boldogságnak érzi. Feladja önmagát. Olyan lesz, mint egy nyitott kéz, amely kapni akar. Aki szeret, annak van bátorsága ahhoz, hogy olyan legyen, mint akinek szüksége van valamire.
-
Az igazi szerelem nem hoz hazugságokat. Az igazi szerelem ott van, nem manipulál, nem áltat. Az igazi szerelemben nincsenek előre kimódolt mondatok, hazug hangsúlyok. A szerelem ott van, és szeret, mindenhogyan.
J. J. Stalter
-
A szeretetnek nincs szüksége eszményi alakokra. A szeretet olyan, mint... de nem, nincs hasonlat a szeretetre. Nincs oka, nincs magyarázat reá. A szeretet, úgy látszik, önmagáért való. Néha felgyûlik egy emberben és kiárad.
Márai Sándor
-
A szeretet nem kételkedik. A szeretet megbízik. Éppen ettől szeret.
-
A szeretet nem munka. Nem kell csinálnod semmit. A szeretet nem csinálás. A szeretet van. Körülölel. Téged és azokat, akiket szeretsz. És akiket körülölel, azoknak minden sikerül.
Vámos Robi
-
Szeretlek. (...) És ez azt jelenti, hogy nem csak a szép dolgok miatt vagyok melletted. Itt vagyok, bármi történjék.
Claudia Gray
-
Az a boldogság, ha azért szeretnek, aki vagy, fenntartások és habozás nélkül, anélkül, hogy közben hátralépnél, rápillantanál a telefonodra vagy körbenéznél, hogy mások mit gondolnak. A boldogság bizalom, hit, bizonyosság, hogy a szereteted biztonságban van valaki más szívében.