Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A szeretet gyakran úgy mûködik bennünk, mint egy féllábúban a fantomfájdalom: tudjuk, hogy lélekben két lábunk van, mert az a normális, de mégsem tudunk végtagot növeszteni, és ha élni akarunk, meg kell tanulnunk féllábon járni.

Müller Péter
💍 Feleség 🎉 Péntek
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Szeretni jó, de a módját tanítani kell. Föl akarunk állni, járni akarunk, de kell valaki, aki fogja a kezünket, segít megtartani az egyensúlyunkat, terelget, és fölemel, ha elesünk. Jeanette Winterson
  2. Életünk folyamán kétféle fájdalommal találkozhatunk. Az egyik, amelyet másoknak okozunk. A másik, amelyet elszenvedünk. A kettő mindig arányban van. Darnel Christian
  3. Kétfajta szerelem létezik. Az egyik akaratunkon kívül kerít a hatalmába, a másikat pedig mi magunk hívjuk életre. Az, amelyik kéretlenül toppan be, testi tünet, mint valami betegség. És ahogy a betegség is, legyengíti az embert. Olyan szerelem az, amely meggyötör, mert arra a kényszerre alapul, hogy a másikat birtokba vegyük, nem pedig arra, hogy szeressük és tiszteljük. De az a szerelem, amelyet mi magunk keltünk életre - amely két ember közös döntéséből születik -, az napról napra nő, és egyre erősebb lesz. Olyan, mint a tûzhely lángja, amelyet életben kell tartani, hogy főzzünk rajta, meg hogy melegen tartsa a házat, de nem engedhetjük addig tombolni, míg porrá nem égeti az egész várost, ahogy azt a nagy londoni tûz tette. De az ilyen szerelemhez két ember kell. Egyedül nem megy.
  4. Járni megtanulunk. Futni is. Számolni is, írni is. Gondolkodni is. De a szeretet nem tanítható. Csak szeretettel. Müller Péter
  5. Mikor szerelmesek vagyunk, azt az illúziót dédelgetjük, hogy szerelmünk tökéletes. S ha ez még nem lenne elég, azzal is áltatjuk magunkat, hogy a szerelem örökké tart. Nincs erő, mely legyőzhetné a szerelmünket. Senki és semmi nem állhat közénk. Végül azonban mindannyian leszállunk a fellegekből, és kénytelenek vagyunk újra két lábbal a földön állni. Gary Chapman
  6. A szeretet választás dolga. Hogyan is tudnánk egymás szeretet-nyelvén beszélni, ha a szívünk tele van a múltbeli bántások miatt érzett sérelemmel, haraggal, és nehezteléssel? A válasz emberi természetünkben rejlik. Választási képességgel rendelkező teremtmények vagyunk, és megesik, hogy rosszul döntünk. Bántó szavakat mondunk, és sokféleképpen vétünk egymás ellen. Ha az adott pillanatban jogosnak is tûntek a szemünkben, később gyakran megbánjuk ezeket a döntéseinket. Gary Chapman
  7. A fájdalom szeret bennünket, és ragaszkodik hozzánk. Ha az ember el akarja viselni az életet, szeretnie kell a fájdalmat. Anatole France
  8. Két lény él bennünk tehát, az egyik egy tudatos és racionális, alapvetően közvetlen, a másik gátlásos, félénk, néma álmodozó. Általában béke van köztük, amik vagyunk, kettőjük közös mûve. De sokszor éljük át, hogy mást súg az eszünk és mást a szívünk. (...) A bennünk élő két lény olykor ide-oda rángat minket. Az ember az evolúciója során megtanulta, hogyan nyomja el az egyiket vagy a másikat. Szendi Gábor
  9. A szeretet természetes állapot. Olyan, mint a testi ember számára a levegő. S amikor megszületünk, hiányzik ez a "levegő". Szeretet nélkül légszomjunk van. Az egész lényünk magányosan didereg. Müller Péter
  10. Ha az ember szerelmes akar lenni, akkor vállalnia kell annak kockázatát, hogy a szíve összetörik, méghozzá úgy, hogy szinte már meg se lehet javítani. Vannak olyanok, akik képesek boldogan elélni e nélkül a fájdalmas élmény nélkül, de vannak olyanok is, akiknek ez nem megy. Kénytelenek vagyunk kitenni magunkat ennek, ha érezni akarjuk, hogy élünk. A határtalan boldogság és a borzalmas bánat végletei között létezünk, és kibírjuk.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat