A színpadi embernek óriási a felelőssége. Mert kiáll a többiek elé, és megkapja a közönség lelkét. Amivel két dolgot tehet: elsinkófálja, vagy egy estén át táplálkozik belőle, és megsokszorozva visszaadja. Így később még több energiát kap, amiből még jobban tud táplálkozni. Ez a mûvész és közönsége közötti energiaáramlás törvénye. Ha nem mûködik, abba egy kicsit mindenki belehal.

Kapcsolódó idézetek

1. Az embernek a színpadon magához kell térnie, fel kell élednie, és gondjait, bajait a színfalak mögött hagyni. Csak a jót szabad kivinni a közönségnek. Csepregi Éva
2. Azonnal érződik, hogy jön-e aznap az emberrel a közönség. Amikor nem, az nagyon nehéz, mert ilyen helyzetben könnyen abba a hibába lehet esni, hogy elkezdünk erőlködni, ami viszont csak még inkább eltartja az egésztől a közönséget. Fontos, hogy legyen bennünk egy könnyedebb lelki tartás, nem szabad erőltetni semmit, így végül többnyire átbillen a dolog. Nagyon érdekes, hogy sokszor elég csak három-négy ember, akik képesek magukkal vinni a közönség többi részét, akiknek köszönhetően eluralkodik egy hangulat. Talán pont ez a színház lényege, hogy minden este másik közönséggel találkozik az ember, és hogy miként sikerül hatni rájuk újra és újra. Molnár Piroska
3. A színpadon a közönség (...) ott él (...) velem, velünk a darabban. A színésznek pedig az a kötelessége, hogy a rá kiosztott szerepet, jól vagy rosszul, sértődötten vagy boldogan, de eljátssza, legjobb tudása szerint. "Dobni" a szerepet, vagy unatkozni a színpadon - szerintem fegyelmi bíróság elé tartozik. A közönséget nem szabad dezilluzionálni. Balázs Samu
4. Nagyon sok szeretetet kapok a nézőktől, amit a színpad által sokszorosan igyekszek visszasugározni. A színház nem mûködik e nélkül. Kimehetek a színpadra mindennap, és mutogathatnám magam, de ha ez nem szívből, szeretettel jönne, senkinek sem kellene.
5. Az a fontos, hogy az ember a saját dolgával foglalkozzon, és azt csinálja. Ne beszéljen jobbra vagy balra, nem kell kiabálni, hogy ide vagy oda tartozik. A színpadon kell megmutatni, hogy mit tud, mit képvisel és mire képes.
6. A mûvészek képesek átadni az érzelmeiket, elérik, hogy a közönség ugyanazt érezze, amit ők. Mindennek ez az alapja, nem? Csak át kell ültetni a tanult dolgokat a szív nyelvére.
7. Ha komolyan vesszük az utat embertől emberig, lélektől lélekig, akkor az előadás a játékosok és a közönség "öszvegyalulódásával" születik meg. Ha képzeletük, érzelmeik, gondolataik egymásra épülnek, akkor az előadást nem a színház és nem a néző fantáziája csinálja, hanem együtt.
8. Hogy mit szabad és mit nem, az a mûvészben dől el. Õ érzi, hogy meddig mehet el, és ő vállalja a következményeket is.
9. A színház (...) a kölcsönös megtévesztésen alapszik. Az előadó úgy tesz, mintha nem saját maga, hanem másvalaki volna, a közönség meg önként aláveti magát a megtévesztésnek. Ebben a pimasz játékban mindkét fél megalázza magát, mert hagyja, hogy palira vegyék. A színész roppant sebezhető, mert hátha nem sikerül a dolog, és hiába bízik abban, hogy a közönség elismeréssel adózik ügyes hazugságának. A nézőtéren ülők érzései - mármint az, hogy ne érezzék magukat átvert hülyéknek - viszont attól függnek, elég tehetséges-e a színész. Ha a színész kellő ravaszsággal hajtja végre a dolgot, akkor mindenki nyer. Cserébe a néző körülbelül egyórányi kollektív - és ártalmatlan - varázslatot kap. Michael J. Fox
10. A színész egyik nap tündér lehet, a másik nap gonosztevő. Egy estére az egész világ ura lehet, a következő este pedig egyszerû szolga. A színpadon mindig a saját életünkből indulunk ki, abból építkezünk, ugyanakkor felszabadító, hogy elrejtőzhetünk egy szerep mögé. De minden szerep igazságát meg kell találni a hiteles játékhoz. Halász Judit