A színház (...) a kölcsönös megtévesztésen alapszik. Az előadó úgy tesz, mintha nem saját maga, hanem másvalaki volna, a közönség meg önként aláveti magát a megtévesztésnek. Ebben a pimasz játékban mindkét fél megalázza magát, mert hagyja, hogy palira vegyék. A színész roppant sebezhető, mert hátha nem sikerül a dolog, és hiába bízik abban, hogy a közönség elismeréssel adózik ügyes hazugságának. A nézőtéren ülők érzései - mármint az, hogy ne érezzék magukat átvert hülyéknek - viszont attól függnek, elég tehetséges-e a színész. Ha a színész kellő ravaszsággal hajtja végre a dolgot, akkor mindenki nyer. Cserébe a néző körülbelül egyórányi kollektív - és ártalmatlan - varázslatot kap.