Ugrás a tartalomra
A színház (...) a kölcsönös megtévesztésen alapszik. Az előadó úgy tesz, mintha nem saját maga, hanem másvalaki volna, a közönség meg önként aláveti magát a megtévesztésnek. Ebben a pimasz játékban mindkét fél megalázza magát, mert hagyja, hogy palira vegyék. A színész roppant sebezhető, mert hátha nem sikerül a dolog, és hiába bízik abban, hogy a közönség elismeréssel adózik ügyes hazugságának. A nézőtéren ülők érzései - mármint az, hogy ne érezzék magukat átvert hülyéknek - viszont attól függnek, elég tehetséges-e a színész. Ha a színész kellő ravaszsággal hajtja végre a dolgot, akkor mindenki nyer. Cserébe a néző körülbelül egyórányi kollektív - és ártalmatlan - varázslatot kap.
Kapcsolódó idézetek
-
Azonnal érződik, hogy jön-e aznap az emberrel a közönség. Amikor nem, az nagyon nehéz, mert ilyen helyzetben könnyen abba a hibába lehet esni, hogy elkezdünk erőlködni, ami viszont csak még inkább eltartja az egésztől a közönséget. Fontos, hogy legyen bennünk egy könnyedebb lelki tartás, nem szabad erőltetni semmit, így végül többnyire átbillen a dolog. Nagyon érdekes, hogy sokszor elég csak három-négy ember, akik képesek magukkal vinni a közönség többi részét, akiknek köszönhetően eluralkodik egy hangulat. Talán pont ez a színház lényege, hogy minden este másik közönséggel találkozik az ember, és hogy miként sikerül hatni rájuk újra és újra.
Molnár Piroska
-
Egy jó színházi előadás esetében a színészek úgy tesznek, mintha előadás közben jutnának eszükbe a mondatok, mintha minden akkor és ott, spontán történne meg velük, és ha ezt jól és hihetően csinálják, akkor a néző is úgy tesz, mintha elhinné. Van egyfajta cinkos hazugságjáték köztük.
-
A színház feladata csak az lehet, hogy aki két és fél órára beül a nézőtérre, azzal képes legyen elfeledtetni, hogy mi történik az épületen kívül. Vígjáték, dráma vagy kabaré - teljesen mindegy. A lényeg, hogy szórakozzon a nép.
Agárdy Gábor
-
Ha komolyan vesszük az utat embertől emberig, lélektől lélekig, akkor az előadás a játékosok és a közönség "öszvegyalulódásával" születik meg. Ha képzeletük, érzelmeik, gondolataik egymásra épülnek, akkor az előadást nem a színház és nem a néző fantáziája csinálja, hanem együtt.
-
Olykor-olykor mindenki szívesen átadja magát a fantáziának. (...) Alkalomadtán úgy teszünk, mintha meg akarnánk győzni magunkat, hogy a titkaink nem is olyan rémségesek. Igen, a szerepjátszás egyszerû játék. Ott kezdődik, hogy magunknak hazudunk, és ha másokat is meg tudunk győzni a hazugságunkról, nyert ügyünk van.
-
A színháznak csak sejtetnie kell. Nem helyes, ha direkten kimondódnak a dolgok, mert az megosztja a nézőket.
Bezerédi Zoltán
-
A legsekélyesebb színdarabban is meg lehet találni azokat a helyzeteket, amiket kihasználva leleplezhetjük mindazt, amit a színpadon kívül rejtegetünk, vagy ha nincs meg bennünk, rejtegetnénk. A színészet varázslata elsősorban abban áll, hogy valaki emlékezni képes arra is, amiben nem volt része, ami nincs meg benne. Vagyis nem úgy tenni, "mintha", hanem beépíteni magunkba a feladat minden lehetséges értékét, és azt összeolvasztani azzal, amiben viszont részünk volt, ami megvan bennünk.
Verebes István
-
A színház fura mûfaj, itt nincsenek független vagy állandó értékek: mindig másokkal együtt érvényes az, amit én éppen csinálok. Nélkülük nem megy. Örökösen változó, kiszámíthatatlan, mindig van benne izgalom. Attól még, hogy én ma jó voltam a színpadon, nem jelenti azt, hogy holnap is az leszek... az is csak pillanatokra érvényes, ha azt érzem, igazán remekül összejött egy-egy előadás, a többiekkel és a közönséggel is mûködött a láthatatlan kémia.
Lovas Rozi
-
Az emberek azt hiszik, hogy ha meg tudom őket nevettetni a színpadon állva, akkor meg tudom őket nevettetni személyesen is. Pedig a kettő teljesen különböző dolog.
Rowan Atkinson
-
A színház kiszámíthatatlan. Ugyanolyan erővel csinálja az ember azt is, amit a nézők nem szeretnek, és sokszor váratlan, hogy valamit megszeretnek.
Zsótér Sándor