Ugrás a tartalomra
A szó szentsége azon bíró, mely uralkodó és nép közt ítél, s ha az egyszer megsemmisül, hiába szól: a törvény - s minden társasági rend - és szerencsének vége.
Kapcsolódó idézetek
-
A törvény filozófiája: a jót pártolni, a rosszat sújtani; s nincs veszedelmesb, mint ha a törvények politikai tekintetek miatt majd egynek, majd másnak kedveznek; mert akkor valóban vége minden törvényi szentségnek, mely nélkül az emberi társaság végképp vadállati csordák sorába dûl.
Széchenyi István
-
Ember hoz törvényt, s megtartja, de rontja is ember;
Tartani méltóság, rontani emberiség.
Vitkovics Mihály
-
Valamint emberek közt szentebb nincs, mint józan törvények, ha ti. azok pontosan teljesíttetnek mindenki által: úgy alig van valami nevetségesb, mint oly törvény, melyet senki nem teljesíthet vagy általában nem teljesít. A törvény tehát magában bármily jó is, még semmi, ha annak csak az engedelmeskedik, ki éppen akar, s a kormánynak nem áll hatalmában szorítni is mindenkit a törvényteljesítésre.
Széchenyi István
-
A dolgok egyetlen igaz bírája az idő - legyen szó egy ötletről, egy népről, egy szellemi termékről, egy autómodellről, egy tudományos elméletről, egy könyvről vagy bármi másról.
Nassim Nicholas Taleb
-
A házasság (...) egy olyan dolog, ahol mindkét félnek egyenlő szava van. Van, amikor az egyik félnek engednie kell ugyan a másik kérésének, de senki sem jelentheti ki a párja helyett, hogy annak mi a jó, és nem dönthet a kettőjük sorsáról.
-
Nem mondható ki, hogy semminek nincs értelme, hiszen ezzel egy ítélettel szentesített értéket állítok; s azt sem mondhatjuk ki, hogy mindennek van értelme, mivel a minden szónak számunkra nincs jelentése. Az irracionális határt szab a racionálisnak, mely a maga részéről megszabja mértékét. Valaminek végül is akkor van értelme, ha az értelmetlenség szintjén hódítjuk meg.
Albert Camus
-
Beszélni jó, ha a boldogság áll a beszéd mögött, ha könnyen és elevenen folyik a szó, de mit segíthet az olyan változékony, könnyen félreérthető dolog, mint a szó, ha szerencsétlen az ember? Csak növeli a bajt.
Erich Maria Remarque
-
Oda jutott a világ, hogy szemben áll egymással okosság és tisztesség, és aki az egyiket választja, annak le kell mondania a másikról. Nem vezet az semmi jóra, ha valaki olyan nagyon sokat töri a fejét. Mert meg vagyon írva, hogy "Hanem a ti beszédetek légyen, úgy, úgy; nem, nem; ennek felette valami esik, az a gonosztól vagyon." (...) Így van ez; vagy okos az ember, vagy tisztességes; a kettő együtt nem megy.
Arthur Koestler
-
Az ember szabad: de megszûnik az lenni, mihelyt nem hisz szabadságában: és minél több hatalmat tulajdonít a végzetnek, annál többet rabol el saját szabadságából.
Gian Giacomo Geronimo Casanova
-
A Törvény (...) állandó, változatlan, átlátszó; ereje és tisztasága az uralkodókét is felülmúlja. Minden ítélkezéskor újra és újra a hajdani, szent állapotot ismétli. Sohasem pusztán a bûnöst ítéli el, hanem mindig magát a bûnt; és rákényszeríti a világot, hogy újra és újra ártatlanságában tündököljön.