Ugrás a tartalomra
A szociológiai, történelmi, ökológiai tényezők csak és kizárólag együttesen vizsgálhatók, és csak mindent egybevetve lehet elfogadható képet kapni a kultúra egészéről. Egyik információ sem áll meg a másik tényanyaga nélkül.
Kapcsolódó idézetek
-
Fontos a régészeti, nyelvészeti, történelmi és genetikai vizsgálatok együttese (!). Külön-külön mindegyik tudományterület csak részigazságokat tárhat fel. Együttes alkalmazásukkal viszont tisztább képet kaphatunk őstörténetünkről.
-
A globális kultúra egy bizonyos lokációból és egy bizonyos korszakban vizsgálva csak egy felszín. Ha az ember a kultúra egészét vizsgálja, meg kell értenie annak részeit is. Akkor észre fogja venni a globális és a lokális kultúra összefüggéseit, s ezzel jobban megérti a világot.
Weber Kristóf
-
A városi kultúra a saját szempontjai, a saját elfogultságai alapján ítél meg másokat, és valójában mindenfajta megítélés, a jónak és rossznak latolgatása, kultúrafüggő dolog. Nagyon kevés olyan érték van, ami minden kultúrában megtalálható. Ezek legtöbbje biológiával kapcsolatos, mint az élet tisztelete, a gyilkosság, kínzás elítélése vagy éppen a szülők tisztelete.
Csányi Vilmos
-
A fertőző betegségeknek szinte mindig szélesebb környezeti és szociális okai is vannak. Ha és ameddig nem vesszük figyelembe azokat a gazdasági, környezeti és viselkedési tényezőket, amelyek egy új patogén megjelenését és terjedését befolyásolják, akkor és addig az ilyen mikrobákra és a betegséghez fûződő viszonyukra vonatkozó ismereteink szükségszerûen részlegesek és elégtelenek maradnak.
Mark Honigsbaum
-
Minden közösségre jellemző, hogy ha már megformálódott a kultúrája, akkor az akadálya jelentős változásoknak. Az életkörülmények, háborúk, belső konfliktusok persze megbontják a tradíció szövetét, és kialakulhatnak érdemleges változások, de ezek mindig a korábbi kultúrához kapcsolódva jelennek meg.
Csányi Vilmos
-
Minden kultúra bonyolult gondolatok, érzelmek, cselekvésformák, és számtalan tárgy aktívan összefüggő kapcsolata. Ahogyan ezek változnak, úgy változhat a jelentése annak a néhány sornak, amit adott korban jónak, szépnek, "mû"-nek gondoltak.
Csányi Vilmos
-
Sztereotípiák nélkül nem tudnánk élni. Az ember nem mérlegelheti másodpercenként a világ dolgait, hogy: mi igaz és mi nem. A kultúra felfogható a régi, az éppen születő, és mindig megújuló sztereotípiák rendszerének is.
Nógrádi Gábor
-
Az ember csakis az adott környezethez, kultúrához viszonyítva állíthatja valamiről, hogy az jó vagy rossz. Abszolút értelemben ez a fogalompár nem jelent semmit.
Csányi Vilmos
-
Semmiféle civilizációtörténet nem létezik gazdaság nélkül. Nem lehet a civilizációt e fontos tényező nélkül vizsgálni, annak is megvannak a maga törvényei, amelyek szintén beépülnek a világ felépítésének törvényébe. Enélkül nem megy semmi.
Ljudmila Ulickaja
-
A történetírásban, a múlt értelmezésében minden történész maga kell kiválassza a leginkább említésre méltó tényeket. Választása bizonyos mértékig saját személyes ízlésén múlik, és arról tanúskodik, a gazdasági, politikai, társadalmi erők közül mely hatásokat tart a legjelentősebbeknek. Senki nem ismeri az igazságot, ezért könnyen megeshet, hogy két becsületes és szorgalmas történész ugyanannak az eseménynek eltérő magyarázatára jut, noha mindkettő legitim történészi módszereket követ.