Ugrás a tartalomra
Minden kultúra bonyolult gondolatok, érzelmek, cselekvésformák, és számtalan tárgy aktívan összefüggő kapcsolata. Ahogyan ezek változnak, úgy változhat a jelentése annak a néhány sornak, amit adott korban jónak, szépnek, "mû"-nek gondoltak.
Kapcsolódó idézetek
-
Minden kultúra, sőt minden kulturális aktus, rítus jellemezhető a végrehajtásához szükséges elemi cselekvések és tárgyak számával. Minél komplexebb a kultúra, annál több cselekvési egységgel mûködik. (...) A fejlettebb kultúra ugyanazt a feladatot több lépésben, több tárgy felhasználásával oldja meg.
Csányi Vilmos
-
A kultúra egymással funkcionális kapcsolatban lévő és összehangolt viselkedésmódok, tilalmak és szabadságok rendszere.
Csányi Vilmos
-
Sztereotípiák nélkül nem tudnánk élni. Az ember nem mérlegelheti másodpercenként a világ dolgait, hogy: mi igaz és mi nem. A kultúra felfogható a régi, az éppen születő, és mindig megújuló sztereotípiák rendszerének is.
Nógrádi Gábor
-
Egy könyv minden mondata jelent valamit, a szövegből kiszakítva is, de a maga helyén összefonódik a többi mondat jelentésével, az előzőkével és a következőkével. Ebből az átszivárgásból, összenövésből és halmozódásból keletkezik végül az időben mozdulatlan gondolat: a mû.
Stanislaw Lem
-
Minden kultúrában találhatóak tilalmak, tabuk. Ezek egy része racionálisan is indokolható, például a közeli rokonok házasságának tilalma, de sokszor a tabu csak valamilyen homályos sejtés vagy egyszerûen egy nem tisztázott, nem átlátható következmény elhárításán alapszik, lehet persze tévedés is. A kultúra nem racionális, logikája érzelmi természetû.
Csányi Vilmos
-
Tudományt és mûvészetet nem lehet egyszerre definiálni, mert nagy dolgok: nincs definíció, mely őket kimerítené. Íme azonban egyik oldaluk: ők a világról való Tudatunk legkincsesebb gyûjtőkamarái, a mûvészet az érzetek és érzések, a tudomány a belőlük leülepedett fogalmak drága gyûjteménye.
Babits Mihály
-
A kultúra nem azt jelenti, hogy fogkeféd van és meg tudod indítani a gramofont. A kulturált ember látni és érezni tudja a szépet és a jót.
Wass Albert
-
A kultúra nem könyvesláda, tele avult, bár tisztes fóliánsokkal. A kultúra: mozgás, cselekvés, a továbbgondolkodás képessége.
Leonyid Leonov
-
A kultúra nem valami fennkölt dolog, nem a messzi magasban kevesek számára rezgő délibáb, hanem a mindennapi élet szerves része. A kultúra többek között nem egyéb, mint azok a sárgafedelû, silány papírból készült, vacak kis könyvek, amelyek nagy mûveket közvetítenek és amelyeket bárki bármikor megvehet.
Spiró György
-
Egy mûnek több jó értelmezése lehet, mert minden kor a maga számára kell hogy értelmezze.
Ritoók Zsigmond