Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A szülői lét, mindenfajta ügytől függetlenül, mindig egyfajta egyensúlyozás azon dolgok között, amit az ember tud, amit csak sejt, amitől fél, és amit elképzel.

Laurie Frankel
☮️ Béke 👨 Férfiak
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A határok kijelölése és ezen keretek fenntartása a szülő feladata. A gyerek feladata pedig az, hogy ezeket megpróbálja átlépni, hogy kísérletezik az érzelmeivel és a lehetőségeivel, miközben érzi azt is, hogy a szülei tartják a kontrollt, és nem engedik ki a kezükből a gyeplőt. Tari Annamária
  2. Ha valaki jó szülő, az azzal jár, hogy döntéseket hoz, meg gondolkodik, és készen áll arra, hogy nemet mondjon, ha kell. (Azaz nem csak akkor, ha éppen úgy kényelmes.) A jó szülő aggodalmas, gondoskodó, törődő, és állandó kötéltáncot lejt az öröm és a rettegés közt húzódó, leheletfinom határvonalon. És folyton kérdőre vonja magát, hogy vajon jól döntött-e, és kinek az érdekében döntött úgy, ahogy. A jó szülő minden áldott nap, egész álló nap, sőt, egész éjszaka is szülő, függetlenül attól, hogy éppen hol van, és mi történik vele.
  3. Amikor az emberből szülő lesz, megtanulja, hogy a szeretetben több félelem lakozhat, mint valaha is képzelte, és soha többé nem fogja ugyanúgy látni a világot.
  4. Annak, aki gyermeket nevel, az élete - én úgy látom - örök gond és aggodalom: hol azon tépelődik, hogyan nevelhetné minél jobban, hol azon, hogy óvhatná meg a szûkölködéstől, pedig azt sem tudhatja, hogy derék vagy rossz gyermekért fárad-e annyit! Euripidész
  5. A szülőség márpedig nem egy állás. Egyszerûen csak egy másik emberi lénnyel laksz együtt, szereted őt, harcolsz magadért, és igyekszel foglalkozni a saját dolgaiddal is. Feldmár András
  6. A szülőnek állandóan mérlegelnie kell, hogy igent vagy nemet mondjon, mikor legyen szigorú vagy engedékeny, mert a fegyelmezés ugyanolyan fontos, mint a szeretet és a gondoskodás. Nora Roberts
  7. Sokszor külön akarjuk szemlélni az anyaságot és az apaságot, az egyes személy életét, pedig az ember társadalomban él, és azon belül családban. A szülők is együtt szülők igazán. Erdő Péter
  8. Az ember igyekszik minden szempontból jó szülővé válni, de sosem tudja pontosan, hogy kellene. Pedig nem nehéz feladat. Csak épp lehetetlen. Fredrik Backman
  9. Szülőnek lenni igazából azt jelenti, hogy az ember élete egy csodálatos káosszá válik, a feladat pedig az, hogy ezt menedzseljük valahogy. Sarah Jessica Parker
  10. Szülő és gyerek viszonylatában mindig a szülő felelős azért, ami történik, még akkor is, ha maga a szülő nem nőtt fel igazán, és akarva-akaratlanul felnőtt szerepbe kényszeríti a gyerekét.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat