Ugrás a tartalomra
A szülők kötéltáncosok. A "túl sok" és a "nem elég" közé kifeszített kötélen lépegetünk egy törékeny csomaggal a kezünkben. Figyelmesnek kell lenni, de közben nem szabad elhitetni a gyerekkel, hogy ő a világ közepe; a kedvében kell járni, anélkül, hogy elkényeztetnénk; kiegyensúlyozott étrenden kell tartani, anélkül, hogy megvonnánk tőle bármit is; erősíteni kell az önbizalmát, de közben maradjon alázatos; meg kell neki tanítani, hogy legyen kedves, de közben ki tudjon állni magáért; el kell neki magyarázni a dolgokat, de nem jó túlmagyarázni; ki kell fárasztani, aztán hagyni kell pihenni; meg kell tanítani az állatok szeretetére, de arra is, hogy legyen óvatos velük; kell vele játszani, és kell hagyni unatkozni is; fontos önállóságra tanítani, ugyanakkor jelen kell lenni mellette; elfogadónak kell lenni, azonban nem erkölcstelennek; határozottnak, de nem merevnek; ki kell kérni a véleményét, de nem engedni, hogy mindenben ő döntsön; igazat kell mondani neki úgy, hogy közben ne ártsunk az ártatlanságának; úgy kell szeretni, hogy az ne legyen számára fojtogató; óvni kell, ám közben nem bezárni; fogni kell a kezét, és ugyanakkor hagyni kell eltávolodni.
Kapcsolódó idézetek
-
Szülőnek lenni nem egyszerû feladat, és nem olyan, mintha egy egyfelvonásos darabban játszana az ember. Bonyolult elvárásoknak kell megfelelni, azonkívül az embernek folyton tisztában kell lennie vele, hogy a szeretet mellett sokszor mérges, az önzetlenség mellett sokszor önző. Vannak percek, amikor szóhoz sem jutunk, és csak némán gyönyörködünk a gyermekünkben. Aztán vannak percek, bármennyire rövidek is legyenek, amikor azt kívánjuk, bárcsak ne is vállalkoztunk volna erre a kalandra.
-
A határok kijelölése és ezen keretek fenntartása a szülő feladata. A gyerek feladata pedig az, hogy ezeket megpróbálja átlépni, hogy kísérletezik az érzelmeivel és a lehetőségeivel, miközben érzi azt is, hogy a szülei tartják a kontrollt, és nem engedik ki a kezükből a gyeplőt.
Tari Annamária
-
A szülőknek nem kell eszményképeknek lenniük. Lehetnek tapasztalatlanok, tévedhetnek a gyermeknevelésben, olykor rossz módszereket, technikát alkalmazhatnak - mégis jó eséllyel nevelhetnek egészséges gyermekeket, ha erős kötelék van közük.
-
Szülőként nem az a feladatunk, hogy megváltoztassuk az embereket és a társadalom arcára formáljuk őket, hanem hogy fölismerjük a gyerekekben a képességeiket, mi az, amiben jók, mi az, amit szeretnek, mi az, ami az erős oldaluk, és azt biztassuk, és ami kevésbé megy nekik, abban segítsük és támogassuk őket. Igazából csak vezetgessük őket, hogy hogyan kell a világban elnavigálni azokat a képességeket, amikkel rendelkeznek.
Mihalik Enikő
-
Mi, szülők, sokat hibázunk, miközben neveljük a gyerekünket, de csak azért, mert mindent megteszünk, hogy boldoggá tegyük őket. Megpróbáljuk magunk mellett tartani őket, habár tudjuk, hogy képtelenség.
-
A gyermekre a legmélyebb hatást az gyakorolja, hogyan viselkednek a szülei és életének más fontos szereplői. Mennyire kontrollálják magukat; hogyan kezelik a stresszt, a frusztrációt és az érzelmeket; milyen mércével mérik a saját teljesítményüket; mennyire viszonyulnak empatikusan és érzékenyen mások érzéseihez; milyenek az attitûdjeik, a céljaik és az értékeik; milyen fegyelmezési stratégiákat alkalmaznak; és mennyire vannak híján ők maguk a fegyelemnek. A szülők az élet szüntelen kihívásaira adott lehetséges reakciók roppant széles választékát mutatják be és tanítják meg a gyermekeknek.
-
A gyereknek, mint mindenkinek, az lenne a jó, ha úgy viselkednénk, mint egymást szerető, normális emberek, akik nem akarnak állandóan előnyökhöz jutni a másik által, hanem az egymás iránti érzelmeken alapuló, kellemes és örömteli együttélés lehetséges útjait keresnénk. Nem túlféltően, nem túlóvóan, nem neurotikus kötődésben. Az a szülői, nagyszülői habitus, hogy képtelen vagyok a jelenben élve, felelős emberként mérlegelni egy kérést, hanem mindig pattanok, amikor valamit kiejt a száján, önmagában abnormális, és egy gyereknek rosszat tesz, ha abnormális gesztusok sokaságát kell átélnie.
Vekerdy Tamás
-
Az olyan szülők, akik nem vállalják a fegyelmezés felelősségét, azt hiszik, egyszerûen kibújhatnak a helyes gyerekneveléssel együtt járó szükséges konfliktus alól. Kerülik a főgonosz szerepét (rövid távon), ám egyáltalán nem sikerül megmenteniük vagy megvédeniük a gyereküket a félelemtől és a fájdalomtól. Épp ellenkezőleg: a rideg és kritikus tágabb szociális világ sokkal nagyobb konfliktust és büntetést szab ki egy figyelmes szülőnél. Fegyelmezhetjük magunk a gyerekünket, vagy átháríthatjuk a felelősséget a szigorú, kegyetlen, ítélkező világra - és ez utóbbi döntést sose tévesszük össze a szeretettel!
Jordan B. Peterson
-
Nyugtot kell hagyni minden új teremtménynek a maga természetével. A gyereket is hiába hogy apja nemzette, anyja szülte, mégse belőlük való rész, nem a szüleié. Nem nyirbálhatom, nem gátolhatom majd a növését. Véletlenül a mi bölcsőnkbe vetődött látogató lesz, aki majd tovább vándorol. Csak jól kell tudni megvendégelni és szeretni. Se túl kevéssé, se túl nagyon nem szabad sem terhelnünk, sem óvnunk.
Závada Pál
-
Ha valaki jó szülő, az azzal jár, hogy döntéseket hoz, meg gondolkodik, és készen áll arra, hogy nemet mondjon, ha kell. (Azaz nem csak akkor, ha éppen úgy kényelmes.) A jó szülő aggodalmas, gondoskodó, törődő, és állandó kötéltáncot lejt az öröm és a rettegés közt húzódó, leheletfinom határvonalon. És folyton kérdőre vonja magát, hogy vajon jól döntött-e, és kinek az érdekében döntött úgy, ahogy. A jó szülő minden áldott nap, egész álló nap, sőt, egész éjszaka is szülő, függetlenül attól, hogy éppen hol van, és mi történik vele.