Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nyugtot kell hagyni minden új teremtménynek a maga természetével. A gyereket is hiába hogy apja nemzette, anyja szülte, mégse belőlük való rész, nem a szüleié. Nem nyirbálhatom, nem gátolhatom majd a növését. Véletlenül a mi bölcsőnkbe vetődött látogató lesz, aki majd tovább vándorol. Csak jól kell tudni megvendégelni és szeretni. Se túl kevéssé, se túl nagyon nem szabad sem terhelnünk, sem óvnunk.

Závada Pál
📺 Média 👨 Férfiak
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A gyereknek, mint mindenkinek, az lenne a jó, ha úgy viselkednénk, mint egymást szerető, normális emberek, akik nem akarnak állandóan előnyökhöz jutni a másik által, hanem az egymás iránti érzelmeken alapuló, kellemes és örömteli együttélés lehetséges útjait keresnénk. Nem túlféltően, nem túlóvóan, nem neurotikus kötődésben. Az a szülői, nagyszülői habitus, hogy képtelen vagyok a jelenben élve, felelős emberként mérlegelni egy kérést, hanem mindig pattanok, amikor valamit kiejt a száján, önmagában abnormális, és egy gyereknek rosszat tesz, ha abnormális gesztusok sokaságát kell átélnie. Vekerdy Tamás
  2. Figyeljünk oda, mit mond a gyermek, akit a lelkünkben őrzünk. Ne szégyenkezzünk miatta. Ne hagyjuk, hogy féljen attól, hogy egyedül marad, és nem hallgatjuk meg. Engedjük meg, hogy egy kicsit ő vegye a kezébe életünk irányítását. Ez a gyermek tudja, hogy minden nap más, mint a többi. Hadd érezze újból, hogy szeretjük. Tegyünk a kedvére - akkor is, ha ez azt jelenti, hogy olyasmit kell csinálnunk, amit nem szoktunk, és akkor is, ha ez mások szemében ostobaságnak tûnik. (...) Ha meghalljuk a lelkünkben lakozó gyermek szavát, újra csillogni fog a szemünk. Paulo Coelho
  3. A gyermek nem egy dolog, nem egy szék, nem egy kocsi. Nem tehetsz vele azt, amit akarsz. Általad lett, de nem a tulajdonod, nem tartozik hozzád. A létezéshez tartozik. Te legfeljebb a gondviselője lehetsz; ne akard birtokolni. Osho
  4. A nőknek adott a természet vagy a jóisten (...) egyfajta biológiai kreativitást. Vagyis nincs annál nagyobb alkotási lehetőség, mint amikor valaki egy új, kicsike embert tud világra hozni. A testében hordozza, óvja, megszüli, táplálja, felneveli. Popper Péter
  5. A gyermek védtelen kis teremtmény, akinek gondját viseljük, e gondoskodásért cserébe, nap mint nap mindazzal a szeretettel halmoz el minket, amit mástól nem kapunk meg. Susanna Tamaro
  6. - A nő testibb teremtmény a férfiúnál. - De hát ez is csak testbe foglalt lélek? - Az. De mégsem olyan tisztult, mint a férfi. Figyeld meg a gondolkodásukat, s megösmered őket. Emlékezzél rá, hogy anyád mire vigyázott jobban: a testedre, vagy a lelkedre? Minden anya meg van elégedve, ha a gyermeke egészséges. Hogy lélekben egészséges-e, lélekben növekedő-e, erkölcsben, tanulásban jó úton jár-e, az anyáknak az mellékes valami. Gárdonyi Géza
  7. Gyermekeinket igen egyszerû okból sze­retjük: mi nemzettük őket, második énünket látjuk bennük. Bár vannak sokkal nemesebb és figyelemreméltóbb szülötteink is: lelkünk gyermekei, szellemi mivoltunk, tudásunk, énünk nemesebb felének teremtményei. Ezek a mieink igazán: apjuk és szülőanyjuk va­gyunk egy személyben. Drágábban fizettünk érettük, de több örömöt is hoznak majd, ha valóban érdemes ivadékaink. A testünkből fakadt gyermekek érdeméhez kevéske kö­zünk van; alig több, mint az életre hozásuk­hoz. De amazoknak minden baja és jutalma a miénk. Azok tükröznek valójában - nem emezek. Michel de Montaigne
  8. Egy szülő, aki nem akar mindent görcsösen másképp és tökéletesen csinálni, és néha magával is törődik, nagy terheket vesz le a gyereke válláról. Mert akkor helyette nem a gyereknek kell az ő elemi szükségleteit kielégítenie. Pál Ferenc
  9. Nem alakíthatjuk gyermekünket olyanra, amilyenre szeretnénk. Úgy kell elfogadnunk és szeretnünk őket, ahogy Isten adta. Johann Wolfgang von Goethe
  10. Anyaként nem szabad rátelepedni a gyerekeinkre. Van, aki az anyaságban próbál kiteljesedni, amiről egyszer szintén érdemes lenne beszélni, hogy az anyaság egy született, ösztönös állapot, nem pedig egy foglalkozás. Jakupcsek Gabriella
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat