Ugrás a tartalomra
Az ember azzal a képességgel születik, hogy mindent meg akar fogni, mindenre kíváncsi. Ahogy a csecsemő bárki ujját bizalommal megragadja, ha felé nyújtják, mert élni akar, és ha élni akar, néha össze kell piszkolnia a kezét. Bizonyos felnőttek genetikusan meghatározott jóhiszemûségét a világ megragadásának szükségessége magyarázza. Ezt nem másoktól tanuljuk.
Kapcsolódó idézetek
-
A gyerekek természettől fogva hiszékenyek. Miért is ne lennének azok? Úgy érkeznek erre a világra, hogy nem tudnak semmit, és felnőttek veszik körül őket, akik hozzájuk képest mindent tudnak.
Richard Dawkins
-
A gyerekek kíváncsinak születnek. Ahogy felnövekszünk, minden egyre ismerősebb lesz. Gyakran azonban adottnak vesszük a látszatot, s nem veszünk tudomást a mögöttes tartalmakról.
-
Mindenkinek megvan a maga élete. Valakinek jó, valakinek rossz. Születésétől fogva rá van szabva. Vigyáz rá az ember. Igyekszik megőrizni, minél több emlékkel megtölteni. Minden, ami csak történik vele, minden, amit megtanul, ebbe az életbe csatornázódik. Az ember nem is gondol bele, mennyire törékeny is mindez.
Eduardo Sacheri
-
Az ember veleszületett vágya, hogy része legyen valaminek, ami nagyobb nála. Mivel ez a késztetés nagyon ősi, gyakran úgy próbáljuk kielégíteni, hogy igazodni próbálunk, és keressük az elfogadást. Ez azonban sokszor csupán üres pótlék, és akadálya annak, hogy valóságosan tartozzunk valahová. Mivel a valódi összetartozás csak akkor jöhet létre, ha hiteles és tökéletlen énünket mutatjuk a világnak, a valahová tartozás vágya sosem lehet erősebb bennünk az önelfogadásnál.
Brené Brown
-
A gyerek próbára tesz mindent, ami vagyunk. Mindent, amivé lettünk a születéséig. Levizsgáztatja az összes tudásunkat, tapasztalatunkat, képességünket és erényünket, amit felhalmoztunk az eljövetele előtt.
-
A gyerekek agya már születésükkor különböző. Ebben több tényező kölcsönhatása játszik szerepet: a genetikai háttéré, az anyaméhben a fejlődő agyat érő környezeti hatásoké, az agyterületek lokális önszerveződéséé - és a véletlené, amelynek ebben a fázisban komoly szerep jut. Ez egyben azt is jelenti, hogy minden embernek más tehetségek és korlátok jutnak, és hogy minden ember másképp viselkedik, másképp reagál a külvilág felől érkező ingerekre, és más körülmények között érzi jól magát. Ez is része az egyének közötti hatalmas különbségeknek, amelyek az evolúció során mindig megvoltak, és meg is lesznek, úgyhogy a legjobb, ha mindenki megtanulja tisztelni az emberek közti eltéréseket.
Dick Swaab
-
Az ember veleszületett tendenciával rendelkezik, hogy aktualizálja, megvalósítsa és kibontakoztassa önmagát. Ez életünk fő hajtóereje, az egyéni magatartás mozgatórugója.
-
A gyermek, szülessen bárhová, legyen bárkié, még tiszta és ösztönösen a jóra áhítozik. Mentes az előítéletektől, nem úgy, mint a felnőtt, a szülő.
-
Az ember arra születik, hogy megismerje az életet, azt az egyetlen életet, ami neki adatik, mert minden más megismételhető, csak az ember élete nem.
Gyurkó László
-
Az ember magával hozza e világra mindazt, amije van vagy lehet. Az újszülött olyan, akár egy beültetett kert.
William Blake