Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A társadalom termeli a vallást, egy visszájára fordított világtudatot, mert maga is visszájára fordított világ. A vallás ennek a világnak általános elmélete, enciklopédikus összefoglalása, népszerû formába öntött logikája, spiritualista becsületügye, lelkesedése, erkölcsi szentesítése, ünnepélyes kiegészítése, általános vigasztaló és igazoló alapja. A vallás az emberi lényeg fantasztikus megvalósulása, mert az emberi lényegnek nincs igazi valósága. A vallás elleni küzdelem tehát közvetve küzdelem ama világ ellen, amelynek szellemi aromája a vallás.

Karl Marx
😡 Düh 🎓 Diplomaosztó
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A vallás a legnagyobb és leghatalmasabb meghatározó az ember nevelésében, hatalmas erő a köznevelésben. Éppen ezért válik az emberiség előrehaladásának legnagyobb akadályává a hit külső megjelenése, és az önző politikai tevékenység. A papság és az állam tevékenysége ellentétes a vallással. A vallás lényege örök és Isteni, egyformán betölti mindenütt az emberek szívét, ahol csak érez, dobog. Az összes kutatásaink is ezt mutatják nekünk; minden nagy vallásnak egy a közös alapja, egyazon tanok az emberiség fejlődése óta napjainkig. Minden vallás lényege az egy örök igazságból ered. Lev Tolsztoj
  2. A vallás az uralmon lévőknek hatalmi eszközül szolgál azzal, hogy a népet alázatosságra neveli s az önkényuralmat isteni rendelésből létezőnek nyilvánítja. Különösen az államvallás nem más, mint az állammal a nép leigázására szövetkezett vallás, amellett türelmetlen és kegyetlen, minden a magáétól eltérő véleményt üldöz és elnyom, minden haladásnak útjába áll, s e célra a hívőket lehető szellemi sötétségben tartja. Csakis azoknak közügy a vallás, akik a népet egy csoportba akarják összefogni, hogy pórázon vezethessék.
  3. Minden, amit a tudomány hirdet, ellentéte annak, amit a vallás hisz. A vallás teremtésről beszél, a tudomány fejlődésről; a vallás mereven elválasztja az élőt az élettelentől, a tudomány megtalálja az átmenetet és a kettő egységét; a vallás egyszer s mindenkorra megszabott erkölcsöt hirdet, a tudomány változó, a társadalmi berendezkedéshez alkalmazkodó etikát ismer, s míg az előbbi a túlvilági üdvösséget tekinti az ember végcéljának, addig az utóbbi itt a földön kívánja megvalósítani a lehető legtöbb embernek lehető legnagyobb boldogságát.
  4. A vallás kritikája kiábrándítja az embert, de azért, hogy mint kiábrándult, értelmére tért ember gondolkozzék, cselekedjék, alakítsa valóságát, hogy önmaga körül és így valódi napja körül keringjen. A vallás csak az illuzórikus nap, amely az ember körül kering, amíg ez nem önmaga körül kering. Karl Marx
  5. A vallás a felnőtt versengése a gyermekkel. A vallás a letûnt hitek betokozódása. Van benne mitológia - ami sejtések sorozata -, rejtett feltételezések a világban élő bizalomról, személyes hatalomra törő emberek megnyilvánulásai és egy kevés igazi megvilágosodás. A végső, kimondatlan parancsolat mindig a "ne kérdezz!" Mi azonban kérdezünk. Gyakorlati okból megszegjük a parancsolatot. A feladat, aminek testestül-lelkestül szenteljük magunkat, a képzelet felszabadítása, hogy az emberi nem kreativitás-érzékének szolgálatába állíthassuk. Frank Herbert
  6. A tudomány kutat; a vallás értelmez. A tudomány tudást ad, ami hatalom; a vallás bölcsességet ad, ami irányítás. A tudomány főleg a tényekkel foglalkozik; a vallás főleg az értékekkel foglalkozik. A kettő nem egymás riválisai, hanem egymás kiegészítői. Martin Luther King
  7. A vallás fenntartására irányuló minden kísérlet, bármilyen modernnek tetszik is, végső soron egy alapjaiban hamis, az embert önmagától és a valóságtól elidegenítő viszonyulásmód fenntartását szolgálja. Az emberiség fejlődése a társadalmi haladáson, a megismerés gazdagodásán, a tudomány és technika eredményein keresztül az embernek önmagához és az objektív valósághoz való adekvát viszonyulását alakítja ki, amely lehetővé teszi, hogy az értelem világossága végképp eloszlassa az emberi tudat zugaiban oly sokáig kísértő árnyékokat is.
  8. A tudomány az igazság, a természet erőinek megismerése és felhasználása az emberi boldogság javára. (...) És a civilizáció e leghatékonyabb fegyverének akart és akar ellenszegülni a vallás. A hit (...) az értelem fejlődésének egy alacsony fokozatát jelenti, és én semmiképp sem hiszek a különböző vallásokat kísérő képtelenségekben és valótlanságokban, amelyeket lassan-lassan ki kellene küszöbölnünk, és tiltakozom, ha valaki azt igényli, hogy a gyereknevelést a vallás végezze a maga abszurd csodáival, amelyeket a tudomány már régen megcáfolt. Victor Babes
  9. Én a vallást az élet mûvészetének nevezem. Az igazi vallás nem az életről való lemondás, hanem az életben való megmártózás. Az igazi vallás nem azt jelenti, hogy hátat fordítunk az életnek, hanem hogy felnyitjuk szemünket az életre. A vallás nem menekülés az élet elől: a vallás maga az élet teljes elfogadása. A vallás maga az élet teljes megtapasztalása. Osho
  10. A vallás foglalkozik a történelemmel, a költészettel, az irodalommal, az etikával, az erkölccsel, beleértve azt is, hogy könyörületesen bánjunk a legszerencsétlenebbekkel. Mindezek olyan dolgok, amiket teljes szívemből támogatok. A vallás akkor kerül bajba, amikor úgy tesz, mintha értene valamit a tudományhoz. Carl Sagan
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat