Téma
Diplomaosztó idézetek
-
Az átlagember, amikor befizeti az adóit, kétségtelenül nem úgy gondolja, hogy bölcsen és produktívan fekteti be a pénzét; épp ellenkezőleg, úgy érzi, hogy szertelenül megbírságolják olyan szolgáltatásokért cserébe, amik főként haszontalanok, és jelentős mértékben egyenesen kedvezőtlenek a számára. Henry Louis Mencken
-
Az egyén minden fontossága ellenére sem minden. A közösség fontosabb nála, mert az hozta létre a nyelvet, a kultúrát és a hitet. Ha az egyén a közösség javáért dolgozik, felemeli azt, és maga is felemelkedik vele együtt. Az az alkotó, aki nem képes erre, nem marad meg a nemzet emlékezetében. Aharon Appelfeld
-
A vallás az uralmon lévőknek hatalmi eszközül szolgál azzal, hogy a népet alázatosságra neveli s az önkényuralmat isteni rendelésből létezőnek nyilvánítja. Különösen az államvallás nem más, mint az állammal a nép leigázására szövetkezett vallás, amellett türelmetlen és kegyetlen, minden a magáétól eltérő véleményt üldöz és elnyom, minden haladásnak útjába áll, s e célra a hívőket lehető szellemi sötétségben tartja. Csakis azoknak közügy a vallás, akik a népet egy csoportba akarják összefogni, hogy pórázon vezethessék.
-
Az egyház, mint a vallási, aszketikus eszme megtestesítője, lényegét tekintve távol áll attól, hogy pártfogója és támasza legyen a megmaradni akarónak, tehát a világi mûveltségnek, az állami jogrendnek, hanem épp ellenkezőleg, kezdettől fogva a legradikálisabb, mindent gyökerestül felforgató forradalmiságot írta zászlajára; hogy minden, ami magát megőrzendőnek véli, s amit a lágymelegek, a gyávák, a konzervatívok, a polgárok megőrizni próbálnak, tehát állam és család, világi mûvészet és tudomány mindig csak a vallásos eszme és az egyház ellenére, azzal tudatosan vagy öntudatlanul szemben állva maradtak fenn, lévén az egyház vele született törekvése és törhetetlen célja minden fennálló világi rend felbomlasztása és a társadalom újjáalakítása az eszményi, kommunista istenállam, a civitas Dei mintaképe szerint. Thomas Mann
-
Az emberiség fantáziáját nem elégíthette ki a világról szóló ismereteinek az a lassú kiépülése, melynek építőmestere az elfogulatlan tapasztalás volt. Segítségére jött az elfogulatlan tudatlanság, és megkonstruálta az emberiség számára a vallást, azt a bölcsőt, mely ha később szûknek is bizonyult, de megvédte a csecsemő akkor még gyönge testét.