A temető csendes magánya Mindig kedvencz helyem marad. A lét zajából ki-kivágyva, Oda irányzom útamat. Ha bú emészt, ott enyhülök; A léttel ott kibékülök.

Kapcsolódó idézetek

1. Szeretem a magányt, a csendet, Ha odahúz édes titok. Ott szövök álmot, ott merengek, Megenyhülőn csak ott sirok. Reviczky Gyula
2. A sírverem oly híves, oly csendes, oly megnyugtató. A földben a gyötrelmek mind elmúlnak! Mikor a fû megnevekedik sírhalmomon, melynek ölébe én elrejteztem, és azt a szél lengeti, ott - vége lesz gyötrelmimnek! Kármán József
3. Jól esik látnom: csendesen pihen Minden bútor és békén feketül, S az iszonyú és néma semmiben Föllélegzem: nem vagyok egyedül... Tóth Árpád
4. Lassú kortyokban nyelném újra és újra drága lényed mámorító közelséged soha meg nem unnám veled a létezés szégyenét elviselni megtanulnám de fogytán már időnk otthonunk és vesztőhelyünk ez a sivár kietlen terep ne sírj te gyönyörûséges ne fordítsd el a fejed öleljük inkább át egymást vacogva hideglelősen ameddig csak lehet.
5. Akárhova is megyek, amikor mennem kell, remélem, hogy békés és nyugodt hely lesz. Remélem, hogy van ott víz, és vannak színek. Remélem, olyan helyre kerülök, ami emlékeztetni fog az életem minden boldog pillanatára.
6. Egy a célja a magánynak - vélem én: hogy nyugodtan és tetszésünk szerint él­jünk. Michel de Montaigne
7. A gyászban sok szépség van. S az átváltozásban, a búcsúban, a fájdalomban mindig megérzem a magasabb világ jelenlétét. Lelkünk soha sincs olyan közel az örök Valósághoz, mint a temetőben. Itt vége az őrületnek, a káprázatnak és a hazugságnak, és a lét éppen olyan meztelenné válik, mint a megszületés pillanatában. Nincs már gazdag és szegény, ellenség és barát - a falak leomlanak, és megszûnik az esztelen loholás. Müller Péter
8. Azt hiszem, örülök a halálnak, örülök a halál némaságának. Odaát várni fognak engem, és felelnem kell a tetteimért. Nagyon ijesztő gondolat, mégis tudom, szembe kell néznem velük, hogy végre megleljem a békét. J. D. Barker
9. Egész életemben menekültem. Rosszul voltam a csendtől. Úgy gondolom, mikor meghalok, akkor is csöndben leszek, tudod, az idők végezetéig. De most, ez a pillanat... hangos lesz!
10. A kertet választom és a könyvtárszobát, a hallgatag sétákat, a szótlan imát és a csendes üldögélést. Miért? Mert így lemérhetetlenül többet kapok abból, amire szükségem van. A magányban élt élet a nyilvánosnál határtalanul gazdagabb. Életemben magamnak akarok élni, nem pedig a nyilvánosságnak. Hamvas Béla