Ugrás a tartalomra
Jól esik látnom: csendesen pihen
Minden bútor és békén feketül,
S az iszonyú és néma semmiben
Föllélegzem: nem vagyok egyedül...
Kapcsolódó idézetek
-
Olyan mélységes és olyan szomorú azoknak a szobáknak a csöndje, ahol egyedül él az ember. Nemcsak a testet, a lelket is körülfogja ez a csönd; amikor egy bútor megreccsen, szíve mélyéig megremeg az ember, mert semmi zajra nem volt elkészülve a komor lakásban.
Guy de Maupassant
-
Én úgy igyekszem megnyugodni:
már a szívem se mer dobogni,
lélegzetem is visszafojtom,
és ami fáj: én ki nem mondom,
csitítom magam, hogy ne sírjak,
hogy semmi szomorút ne írjak:
maradjon meg a néma bánat,
ott bent a szívben, önmagának!
Várnai Zseni
-
A csend hallható. Hallgatom a csendet.
Murakami Haruki
-
Ne bántsatok, ha most rossz vagyok,
Ha most kicsit halkabban élek.
Halkabban élnek a felhők is,
Meg a halottak, meg a rétek.
(...)
Nagycsöndû, komoly kisértet kisér
S hová lépek, kibú a föld alól -
Az árnyékom, mely mindenütt követ
S találkozunk is egyszer valahol.
József Attila
-
Sírt, sírt. És lassan minden könnyebb lett. Szelídebb, szomorúbb. Mint amikor a vihar villámai elpihennek, tovanyargal a dörgés, és csak az eső esik. Esik és esik, csöndesen és szomorúan, és már nem ijesztő és nem rettenetes, csak bánatosan szelíd, és a szelídsége mögött, valahol messze, már derengeni kezd a vigasztalás.
Wass Albert
-
Vagyok, ahogy vagyok, elég ennyi,
Ha senki más nem vesz észre a világon, békén ülök,
És ha mindenki észrevesz, akkor is békén ülök.
Walt Whitman
-
Ha nem szólok egy szót sem, csupán hallgatlak, tudom, hogy megkönnyebbülsz. Odaadom a figyelmemet. A csendességemet. A tekintetemet. A drága időmet. Tudom, hogy már az is örömmel tölt el, ha végre meghallgat valaki. Megkönnyebbülsz. Bölcs jóság van a figyelemben.
Müller Péter
-
Egyedül voltam. De mégsem teljesen egyedül. Körülölelt valami, amit csak a csend egy kis szigeteként tudnék jellemezni. A csendnek azon ritka fajtája volt ez, amikor az ember a levegőt sem meri kiereszteni, nehogy elijessze. Tökéletes nyugalom szállt meg. Nem emlékszem, hogy valaha is éreztem volna ilyen fokú békességet.
Elizabeth M. Gilbert
-
Ó, de jó is azoknak, akiknek semmijük sincs (...). Alhatnak nyugodtan, nincs miért félniük. Nem gondolnak a gonosztevőkre meg a tolvajokra, akik épp kárt okoznak.
Ljudmila Ulickaja
-
Még a csend is békésebb, ha nem egyedül élvezed.