Ugrás a tartalomra
A természeti életben első helyen vagyon a születés, azután következik az erősödés: ugy a lelki életben első helyen áll a keresztség, másodikon a bérmálás.
Kapcsolódó idézetek
-
Erősen hiszem, hogy ahol élünk s létezünk, legelsőbben ott kell rendnek lenni. Csak azután jön, jöhet a boldogulás.
-
A természetnek is van termékenyítő szelleme, mint az embernek, aki a természet gyermeke, és aki felleli ezt a szellemet és leheletében fürdik, az osztozik örök életében.
Henry Rider Haggard
-
Az első ajándék az élet, a második a szerelem, a harmadik pedig a megértés.
-
A születéssel csupán a testi élet veszi kezdetét; a lélek lassan alakul, aszerint, hogy milyenek azok, akik között gyermekségünk és ifjúságunk évei leperegnek.
Ioan Slavici
-
Kétféle méltóság van.
Az egyik: amit a világ ad az embernek.
A másik: amit az ember ad saját magának.
Müller Péter
-
Első a szeretet, aztán jön a kegyelem.
-
Az emberiség nem kéri tőlünk, hogy legyünk boldogok. Csak azt kéri, hogy a kedvéért legyünk kiválóak. Első az életben maradás, aztán, ha sikerül, jöhet a boldogság.
Orson Scott Card
-
Nem szabad az életnek csak az anyagi oldalát látni. A lelki elemet is ápolni kell, sőt elsősorban azt kell ápolni.
Teleki Pál
-
Aki (...) áldozik élete folyamán, az egyre inkább beépül Krisztus misztikus testébe, az egyházba. Az elsőáldozás nem lehet egyszeri esemény, hanem ennek a "beépülésnek" a kezdete.
-
Életünk első felében az egészségünket áldozzuk fel a pénz megszerzéséért, a második felében a pénzünket áldozzuk az egészség visszaszerzéséért. És közben megromlik az egészség, és eliramlik az élet.
Voltaire