Ugrás a tartalomra
A tiszta gondolkodás alapvető eleme az a szokás, hogy mindent, amit hallunk és mindent, amit úgy tanítottak, hogy higgyünk, bizonyos mérvû szkepticizmussal közelítsünk meg.
Kapcsolódó idézetek
-
Teljesen misztikus minden olyan tudás, amely a tiszta gondolkodás produkciója.
Hans Hahn
-
A tudományos gondolkodás nem feltétlenül jelenti azt, hogy konkrét szakmai kérdéseken elmélkedünk. E gondolkodásmód egyik legfontosabb eleme a dolgok kritikus szemlélete, egy olyan attitûd, amely nem veszi készpénznek a dolgokat, hanem kételkedik és megpróbál utánajárni, ha nem tudja a problémára kapásból a választ.
Boldogkői Zsolt
-
A tudományos gondolkodás kritikai gondolkodás. Csak a körültekintő, sokoldalúan ellenőrzött és ellenőrizhető vizsgálatoktól remélhető, hogy előrelépést jelentenek ismereteinkben, és azok beépülhetnek a tudomány egészébe.
Beck Mihály
-
A hit az emberi természet alapköve. Bennünk van, hogy minden jól végződik, ha a hitbe kapaszkodunk bele minden erőnkkel, és ez az, ami miatt nem látjuk azt, ami az orrunk előtt van.
-
Minden probléma megoldásának első föltétele: a probléma tisztán meglátása.
Szabó Ervin
-
A mai ember egész életében olyan hatásoknak van kitéve, amelyek megrendítik a saját gondolkodásába vetett bizalmát. A szellemi függőségre ösztönzés, amelynek alá kell vetnie magát, megnyilvánul mindenben, amit hall, vagy olvas. (...) Ahol megszûnik az a meggyőződés, hogy az ember önálló gondolkodás útján jut el az igazsághoz, oda beférkőzik a szkepticizmus.
Albert Schweitzer
-
A tudományos gondolkodás mindenekelőtt azoknak az újabb és újabb módszereknek a szenvedélyes felkutatása, amelyek révén a világ elgondolható. Nem a megszerzett bizonyosságokban rejlik az ereje, épp ellenkezőleg: annak radikális tudatosulásában, hogy mekkora a tudatlanságunk. Ez a tudatosság késztet bennünket kétkedésre a tudni vélt dolgokban, és arra, hogy emiatt folytassuk a tanulást. Nem a bizonyosság kedvéért törekszünk a tudásra, épp ellenkezőleg: a bizonyosság mélységes hiánya miatt.
Carlo Rovelli
-
Ha a gondolataid változnak, a világ is vele változik. A tiszta elme mindent begyógyít, aminek gyógyulásra van szüksége.
-
A tisztességhez szerintem hozzátartozik az őszinteség is abban az értelemben, hogy hátsó szándék nélkül beszélünk és cselekszünk. Képesek vagyunk kritikus szemmel látni saját szavainkat és cselekedeteinket. És megvan bennünk az akarat, hogy a lehetőségekhez képest ehhez tartsuk is magunkat.
Axel Hacke
-
A gondolkodási hibák többsége, sok kibogozhatatlannak tûnő rejtély nem a logika, hanem az érzékelés tévedése. Csak egy részét látjuk egy adott helyzetnek, vagy csak egy bizonyos szemszögből látjuk. Mégis mindmáig meg vagyunk győződve arról, hogy a gondolkodás legfontosabb eleme a logika, és az érzékelésre szinte semmi figyelmet sem fordítunk.
Edward de Bono