Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A történelem egyrészt azoknak a nagy folyamatoknak az összessége, amelyeket a történettudomány leír, másrészt pedig a személyes sorsoknak az együttese. Mondjuk, a második világháború annak a 3-400 millió embernek az egyenkénti személyes története is, aki részt vett benne.

Nyáry Krisztián
⚖️ Egyenlőség 🔭 Csillagászat
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A történelem az egyének cselekedeteinek összessége, habár tetteink pillanatában egyikünk sincs tudatában, hogy történelmet írunk.
  2. A történelem igazi humán tudomány. A történelemnek vannak emberi szempontjai: ki lehet belőle domborítani ezt is, azt is. A történetírásban (ez benne az érdekes!) ugyanazt az eseménysort elő lehet adni diadalként és tragédiaként, és ott természetes, hogy más-más történészek ellenkező előjellel adják elő ugyanannak a korszaknak a történelmét. Nádasdy Ádám
  3. Az emberi történelem a háborúk története.
  4. A történelem nem néhány hadvezérnek és államférfinak, hanem a tömegeknek a tevékenységéből áll, tehát mindannyiunknak a sorsát érintő és arról szóló folyam.
  5. A történelem nem csupán adatok és tények halmaza, nem csupán tudomány és kutatási cél. Mindezek pusztán csak eszközök egy fontosabb küldetés szolgálatában. A történelem egy történet - a saját történetünk. Justin Cronin
  6. Jól tudjuk, hogy a történelmet a mindenkori győztesek írják, így hát a történelem egésze az egymást követő győztesek történelemátírásainak, átértékeléseinek összessége, így hát amit mi "történelemként" tisztelünk, az a tények/események fizikai történelmével csak nagyon keskeny átfedésben van. Határ Győző
  7. Mi a történelem? A múlt visszhangja a jövőben. A jövő tükröződése a múlton. Victor Hugo
  8. A történelem rálátást kínál a dolgokra. Megértést. Az utánunk jövő nemzedékek sokkal világosabban láthatják a mi korunkat. Persze, csak ha akarják. Visszatekintve érthetőbbé válnak még az olyan dolgok is, hogy mitől tartott két hétig, két hónapig, két évig vagy akár kétszáz évig egy háború. Az utódaink már világosabban fogják látni, hogy a döntéseink közül melyik volt a helyes, és melyik a helytelen. Amikor tombol a harc, akkor még a legjobb emberek sem mindig tudják, mi a jó és mi a rossz. Kate Mosse
  9. A történelem elsősorban annak a leírása, hogy nagy emberek nagy dolgokat tesznek; de legtöbbünk élete nem nagy pillanatokból áll, hanem kis pillanatokból, és minden kis választással, minden kis döntéssel meghatározzuk önmagunkat. Õszinték vagyunk? Hûségesek vagyunk? Büszkék vagyunk magunkra? Vagy csalódást okoz az, akivé váltunk? Az élet sose úgy alakul, ahogy tervezzük, váratlan dolgok történnek, amelyek új és izgalmas lehetőségekkel ajándékoznak meg, és előbb vagy utóbb arcul csap minket a valóság.
  10. A történelem a második világmindenség, amelyet az emberiség alkotott, válaszul a halál jelenségére, az idő és az emlékezet jelenségének segítségével. Borisz Leonyidovics Paszternak
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat