Ugrás a tartalomra
A történelmet tükörnek tekintem, amelynek segítségével a magam életét is lehetőleg tökéletesíteni és az ábrázolt hősök erényéhez hasonlóvá igyekszem tenni.
Kapcsolódó idézetek
-
A kapcsolat tükör, melyben felfedezem magam.
Jiddu Krishnamurti
-
A tükör (...) a megváltozás lehetősége. Az önmagunkba, lelkünkbe és sorsunkba való bepillantás a tükör képében testesül meg. Megváltoztat, és közli a kíméletlen igazságot. Látjuk benne a saját tekintetünket is, és ez a tekintet minket tanulmányoz.
-
Kifejezetten örömömet lelem a tükörképem nézegetésében, s ettől elmaradnak a szokásos kritikai észrevételeim. Talán az lenne a megoldás, ha mindig jelmezben lennék, ha mindig úgy lennék kisminkelve, mintha arra készülnék, hogy valaki mást játsszak el. Csak ekkor tudom igazán értékelni magamat.
Lauren Graham
-
Csak egy szilánkja vagyok annak a tükörnek, amelynek teljes alakját és formáját nem ismerem. Ennek ellenére azzal, ami rendelkezésemre áll, fényt tükrözhetek a világ sötét zugaiba - az emberek szívében lévő fekete foltokra -, és némely emberben bizonyos dolgokat megváltoztathatok. Ez az, amire én törekszem.
Robert Fulghum
-
Az élet olyan, akár egy történet. Kell, hogy legyen íve - kell, hogy legyenek célok, kihívások és egy méltó hős.
Steve Biddulph
-
Önarcképemet rendszerint abból a tükörből betûzöm ki, amelyet felebarátaim arca tart elém. (...) Az emberiség, mint egy nagy tükrös galéria, így tanít meg arra, milyen ne legyek, tehát közvetve arra is, milyennek kellene lennem.
Déry Tibor
-
A történelem, mikor a múltra veti fényét, a jelent is megvilágítja.
Eötvös Loránd
-
A történelem kegyes lesz hozzám, mert szándékomban áll átírni.
Winston Churchill
-
Minden szabadidőmet olvasással töltöttem. A könyvek megnyugtattak. Nem tudom, mások miért szeretnek olvasni. Én azért olvastam, hogy megvigasztaljam magam, igazoljam viselkedésemet, életemet összehasonlítsam a hősök sorsával, beléjük kapaszkodjam, hogy megismerjem és megértsem magamat és másokat.
Berkesi András
-
Megpróbáljuk a bennünk levő tehetséget arra használni, hogy megmutassuk, milyen nagyra becsüljük az előttünk járók eredményét, és hogy ehhez hozzátegyünk valamit a magunk részéről. Engem ez vitt előre.
Steve Jobs